Évekig lesz vendég a káosz Budapesten
„Ez egy körülbelül 2-2,5 éves folyamat. Nagyon komplex és bonyolult, mert a városnak egy fontos szerepet betöltő hálózati elemét kell felújítani” – nyilatkozta Dabóczi Kálmán a BKK vezérigazgatója az Inforádiónak. Hozzátette: ez hétvégenként kisebb problémát okoz majd, hétköznapokon viszont – különös tekintettel arra, hogy a budai és pesti rakpart, illetve a hozzá kapcsolódó úthálózati elemek milyen funkcionalitást töltenek be a rendszerben – az Alagút fontos elem.

A felújítás során a híd a második világháború előtti állapotát nyeri majd vissza: újra helyet kapnak rajta a háromlábú kandeláberek és az összes nem öncélúan historizáló elem.
A BKK vezére végül ismertette: 2017 harmadik negyedévére megjelenhet a kivitelezési közbeszerzési felhívás, ami azt jelenti, hogy a kivitelezés körülbelül 2018-ban megkezdődhet.