Idén is fejleszt a PassNave
Mindezt azonban megelőzte a dömösi kikötő felújítása, ami nem csupán a Dunakanyarban élők, de az idegenforgalom, a belföldi turizmus szempontjából is jelentős lépés. Az épület, a teljes partszakasz és a kikötői móló helyreállítására szintén saját forrásból 24 millió forintot fordított a MAHART PassNave, amely így egyrészt biztosította az ipari műemléknek számító kikötőépület fennmaradását, másrészt élénkülhet a cég forgalma és újabb szolgáltatást vehetnek igénybe a kirándulók. A komphajó ugyanis kerékpárokat is szállíthat, így Dunakanyar kerékpáros turistái számára újabb lehetőségek nyílnak.
Spányik Gábor, a PassNave ügyvezető igazgatója a révátkelőt egy nagyobb tervhez vezető út első lépcsőjének tartja. A társaság ugyanis Visegrádon szeretne létrehozni egy hajózási csomópontot, hogy bővüljön a helyi szállodahajó- és turistahajó forgalom.
Visegrádon az eddigi két menetrendi- és a szállodahajó kikötő mellé újabb kikötőt hoznak létre a nyári főszezonra a szállodahajók számára, szintén saját erőből. A nagy hajótársaságok évente közel 160 ezer külföldi turistát hoznak Magyarországra, és Budapest a nemzetközi szállodahajózás egyik központja. A középtávú tervek szerint pedig két órával fogják rövidíteni a főváros és Esztergom közötti 5,5 órás hajóutat, mégpedig úgy, hogy a kirándulók a 120 személyes Sólyom szárnyashajóval mehetnek Visegrádig, ott pedig átszállhatnak az esztergomi turistahajóra.
„Ezzel lehetőséget biztosítunk arra, hogy a Dunakanyar egyéb településeit is – Dömös, Nagymaros, Zebegény, Szob – jövőre felvegyük a menetrendbe. A rövidebb menetidő révén ugyanakkor egy komplex turisztikai rendszer létrehozása a cél” – magyarázta Spányik Gábor, hozzátéve, hogy a cég menetrend-egyeztetéseket folytat a Volánbusszal, hogy a visegrádi fellegvárba tartó busz és a hajójáratok egymáshoz csatlakozzanak. Emellett várhatóan a nyári szezonkezdetre közös jegyértékesítési rendszert is létrehoz a hajózási társaság és az autóbusz vállalat.
Miután 2009-től a válság miatt, majd az üdülési csekk megszűntével folyamatosan csökkent a belföldi turisták száma, a cég csökkentette az üzemben tartott hajók számát, de a feleslegeseket nem adták el, hanem hat 250 főnél kisebb befogadóképességű típust leállítottak. Ezek közül az egyiket újították fel mostanában. Hasonlóképpen a kilenc szárnyashajó közül hat látja el a forgalmat. A leállított hajókat bármikor elő lehet venni, ha nő az igény, vagy ha öt múlva a mostaniakat már nem érdemes felújítani.
Nem teher az állami tulajdonos
Jóllehet, az elmúlt évben 2,2 milliárd forintra mérséklődött a társaság árbevétele, az adózott eredmény 420 millió forintra emelkedett. „A forgalomesést a költségek mérséklésével tudtuk kompenzálni, ugyanakkor növeltük a hajókon az utaslétszámot és a kikötők kihasználtságát” – mondta el Spányik Gábor, hozzáfűzve, hogy Márton Péter, az MNV vezérigazgatója által októberben vázolt ütemtervet tartani fogják, tehát a PassNave eredményét 2016-ig 500 millió, 2017-től pedig 600 millió forint fölé fogják emelni. Az MNV októberben vásárolta meg a hajózási társaság 51 százalékát.