Marad az ingyenes közlekedés az egészségügyi dolgozók számára
Az egészségügyi dolgozók, valamint a koronavírus világjárvány elleni védekezésben közreműködő az orvos-, egészségtudományi képzésben részt vevő hallgatók számára már november 11-től korlátlan díjmentes utazási lehetőség van érvényben. A díjmentes utazás csak másodosztályon vehető igénybe. December 16-tól kiterjesztették a kedvezményezettek körét.
Ha a vírus elleni védekezésben vesznek részt, ingyen utazhatnak a szociális, gyermekjóléti vagy gyermekvédelmi szolgáltatónál, intézményben, hálózatnál dolgozók, a közszolgálati tisztviselők és kormánytisztviselők, a honvédelmi vagy rendvédelmi feladatokat ellátó szerveknél jogviszonyban állók is, azaz a MÁV-START, a MÁV-HÉV és a Volánbusz járatait ingyenesen használhatják
– írja hivatalos honlapján a közlekedési vállalat. A jogosultságot minden esetben igazolni kell.

A kedvezmény a személyazonosság igazolására alkalmas okmány és a munkáltató által kiállított igazolás felmutatásával vehető igénybe.
Ismét meghosszabbítják a lejáró okmányok érvényességét is, amelyek közül számos utazási kedvezmény igénybevételére is jogosít – például a diákigazolványok és az ezeket helyettesítő igazolások –, ezért az érvényesség meghosszabbítására vonatkozó előírásokat a kedvezmények érvényesítésekor is figyelembe veszik.


