Magyarországon terjeszkedik a cseh mágnás
Az Agrofert értékét a Forbes 3 milliárd dollárra becsli, Európa második legnagyobb műtrágyagyártója. A csoport 235 vállalata érdekelt a mezőgazdaságban, inputanyagok forgalmazásában, élelmiszeriparban, gépkereskedelemben, erdőgazdaságban és a bioüzemanyagok gyártásában, forgalmazásában. Leánycégei Csehországban, Szlovákiában, Németországban és Magyarországon is működnek. Babis volt az egyik főszereplője a nemrég kirobbant cseh kormányválságnak: felmentették a pénzügyminiszteri posztról, miután ezt kezdeményezte Bohuslav Sobotka – azóta lemondott – kormányfő, adócsalás gyanúját felvetve.
Az IKR Agrár nevében ugyan őrzi, de nem jogutódja az egykori agrárintegrációs nagyágyúnak, az IKR Zrt.-nek. A 2012-ben még 22,5 milliárd forintos, tavaly már csak 33 milliós forgalmat felmutató IKR Zrt. 2012-ben adta el növényvédőszer-, vetőmag- és műtrágya-forgalmazó üzletágait és az azokhoz kapcsolódó ingatlanokat a Babis-féle IKR Agrár Kft.-nek. Ezek között volt szakértők szerint egy jó adottságú hajdúnánási telephely is, amelyen az 1970-es évektől működik az IKR-nek területi központja raktárral és műhellyel.
Ami a bevásárlás célpontjait illeti: a Sőrés Sándorné tulajdonában álló Trimag tavaly 2,5 milliárd, a Hadadi család 175 hektáron gazdálkodó Farm-95 Kft.-je 186,7 millió forint árbevételt ért el.