Nem szívesen vásárolnak a magyarok műtárgyat
Megvannak az első eredményei a BÁV Műtárgybefektetési Index nevű trendkutatásnak, amelyet a műtárgy mint befektetési eszköz népszerűsítése érdekében indított az aukciósház. A kezdeményezés a magyar vásárlók műtárgybefektetési szándékainak alakulását mérte fel, a kapott adatok pedig azt mutatják, hogy a szektor még jelentős potenciált tartogat a befektetőknek.

Forrás: MTI / Bruzák Noémi
A GfK Hungáriával közösen készített reprezentatív kutatás 2018 decemberében zajlott. A napokban publikált műtárgybefektetési indexet olyan elemek alkotják, mint a jövőbeli anyagi kilátások, a befektetői kockázatvállalás, a hozamvárakozások és a bizalom. Mindezek nyomán az látszik, hogy a férfiak, a felsőfokú végzettségűek és a legfeljebb kétfős háztartásokban élők körében nagyobb a műtárgyakba való befektetési kedv. Fontos hangsúlyozni, hogy a BÁV indexe a valós piaci mozgásokkal összevetve válik majd igazán elemezhetővé.
Egyelőre az látszik, hogy a műtárgyvásárlási szándék alacsony, a válaszadók mindössze 5 százaléka gondolja, hogy biztosan vagy valószínűleg vásárol műtárgyat az elkövetkező évben. Háromnegyedük vélekedett úgy, hogy inkább nem vagy biztosan nem fog költeni ilyesmire.
A teljes cikk a Világgazdaság keddi számában olvasható