Pick Tamás, a szalámigyár alapítójának unokája Szegeden született, szülőházában ma klub működik. Most, 76 éves korában lett a Pick tiszteletbeli elnöke. Pozíciójának betöltéséhez alapított egy betéti társaságot, az Államokban élő unokáival e-mailben tartja a kapcsolatot, és néha német és latin részeket sző a szövegbe legidősebb, ezeket a nyelveket tanuló unokája számára.
Gyerekként sok időt töltött a gyárban, ma is kitűnően emlékszik Obradovics Sztojko szalámimesterre, aki az ablakok nyitásával-zárásával gondoskodott a megfelelő hőmérsékletről és páratartalomról. A céget vezető édesapját Jenő úrnak szólították az alkalmazottak, a fiú kedvence a frissen összeállt, még kenhető szalámimassza volt.
Ugyan elvégezte a közgazdasági egyetemet, de nem kívánt édesapja nyomdokába lépni, mert úgy vélte, ő nem üzletemberalkat.
Mire megkapta a diplomáját, világossá vált számára, hogy nincs messze a népköztársaság. 1948 elején, még hivatalos útlevéllel tudta elhagyni az országot. Édesapjával Svájcban találkozott, ám őt nem tudta rábeszélni arra, hogy ne térjen vissza Szegedre. A céget még ebben az évben, nagypénteken államosították.
Ő viszont két évet töltött Svájcban, ahol pszichológiai tanulmányokat végzett. Az ország azonban nem bizonyult túlságosan vendégszeretőnek, havonta "megtűrési pénzt" kellett fizetnie az ottlétért, így a távozás mellett döntött.
Kanada volt az egyik lehetőség, ám ez túl hidegnek tűnt, így maradt végül Ausztrália. Az indulás előtti napokban megnősült, felesége holland volt.
A négyhetes hajóúton nem engedték kiszállni az utasokat, ő a hajón angolt tanított, míg felesége rendőr volt, ami a férfi és női utasok szétválasztását és külön hálótermekben történő elhelyezését jelentette.
Megérkezésük után hallatlan előnyt jelentett, hogy bírta a nyelvet. Hamarosan elhelyezkedett egy melbourne-i konzervgyárban. Kiderült, hogy ahhoz, hogy pszichológusként praktizálhasson, ott is el kell végeznie az egyetemet.
Így délelőtt egyetemre járt, délután háromtól este tizenegyig pedig dolgozott. Miután végzett, tanársegédként kapott állást az egyetemen. A pozícióhoz szoba, telefon és titkárnő is tartozott, ám fizetésként csupán a minimálbér járt neki. Ekkor már megszületett a kislánya, így elfogadott egy ajánlatot, melyben gyermekpszichológusi állást kínáltak neki Hobart városában. Itt született meg két fiuk.
Később Sidneybe költöztek, majd 1962-ben áttelepültek az egyesült államokbeli Norfolkba. Itt az egyetemen dolgozott és magánpraxist is nyitott. Néhány évvel később elvált és Massachusettsbe költözött, ahol folytatta privát praxisát, miközben egy klinikán is dolgozott.
Ebben a helyzetben érte a rendszerváltás, amikor -- saját szavaival élve -- éppen mobil volt. 1988-ban járt először újra a gyárban, bár jó tíz évvel korábban már volt itthon. A szalámiüzemben bevallása szerint sok minden megváltozott negyven év alatt, ám az illatok pontosan ugyanazok maradtak. Máig sem került azonban elő az alapító szobra és festménye, melyet folyamatosan keres a Pick Múzeum.
A rendszerváltás idején Temesváron történtek megrendítették, kapcsolatba lépett egy orvoscsoporttal, treninget ajánlván fel nekik pszichotraumatológiából, ám amikor azok azzal kezdték, hogy dollárban kérnek fizetést, csalódottan felhagyott a szervezéssel. Három évvel később mégis tartottak egy konferenciát Temesváron, mely a kisebbségi jogokkal foglalkozott. Ekkor kérdezték tőle, hogy miért nem jön haza. A klinikától kért egy év szabadságot, végül pedig úgy döntött: Budapestre költözik.