Az EBRD szerint a térség legtöbb országában a makrogazdasági stabilizáció lezajlott, most a regionális integráció és a globalizáció kihívásainak való megfelelés a cél. Az OECD Magyarországgal kapcsolatban elismerően említi a gazdasági teljesítményt, teljesíthetőnek tartja az ambiciózus inflációcsökkentési terveket, ugyanakkor erős kritikával illeti a költségvetési támogatások jelenlegi rendszerét.
A két szervezet egyformán pesszimistán ítéli meg a világgazdasági dekonjunktúrából való gyors kilábalás esélyeit, 2003-ra viszont már egyértelműen élénkülést vár. Az előrejelzéseket erősítik a megjelenő nemzetközi adatok is. A német gazdaság a második félévi teljesítménye alapján minden bizonnyal kiérdemli majd a "recessziós" jelzőt (ez két egymást követő negyedévben bekövetkező GDP-csökkenést jelent), de lassul az olasz gazdaság is. Némi meglepetésre ugyanakkor Franciaországabn gyorsulást mutatott ki a statisztikai hivatal, igaz, az elemzők ott sem túlságosan derűlátóak.
A két megjelent fontos magyar makroadat -- különösen a nemzetközi hangulat fényében -- kifejezetten kellemes képet mutat. A fizetési mérlegből már a végleges számokat közölte a Magyar Nemzeti Bank, és a hagyományoknak megfelelően ezek nem tértek el jelentősen a két héttel korábban közölt előzetes értékektől. A folyó mérleg idei, meglepően jó teljesítménye mögött egy jó és egy kevésbé kedvező trend húzódik meg, nevezetesen az idegenforgalom sikere, illetve a gazdasági lassulás. Utóbbi a beruházási célú importra hat negatívan, ezzel javítva az árumérleg helyzetét.
Nem keltett különösebb meglepetést az építőipari termelés szeptemberi alakulása sem, hiszen az már köztudott, hogy a lakásépítési boom által hajtott ágazat az idén jó évet -- talán az utóbbi tíz évben a legjobbat -- zárhat 2001 végén. Sajnos a lakásépítési engedélyek számának alakulását figyelve megállapítható, hogy jövőre jóval kisebb keresletnövekedésre számíthatnak az ágazatban működő vállalkozások. Ez egyébként már a rendelésállományban is jelentkezik.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.