BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kétmillió fejenként

A választási eljárásról szóló törvény módosítástervezete alapján a jövő évi kampányban egymillió helyett kétmillió forintot költhetnének képviselőjelöltenként a pártok. Az alkotmányügyi bizottság által -- minden, a nyilvánosság számára érzékelhető előzmény nélkül -- a múlt héten megszövegezett és parlament elé terjesztett javaslatról csakhamar kiderült: kidolgozását gondos háttéregyeztetések előzték meg.
2001.11.26., hétfő 00:00

Két politikusnak, jelesül Salamon Lászlónak és Vastagh Pálnak sikerült elérnie azt, amit egy ezzel a kérdéssel is szöszölő eseti bizottságnak hosszú hónapok munkájával nem. A parlament röviddel 2002 áprilisa előtt korrigálhatja a kétharmados támogatottságot igénylő jogszabályt -- persze csak akkor, ha az MSZP a hatpárti konszenzus hiányára hivatkozva nem visszakozik. Ráadásul egy olyan időszakban történne mindez, amikor nem szokás effélét cselekedni, hiszen a politikusok előszeretettel hangoztatják, hogy a választásokkal kapcsolatos kérdésekben a ciklusok kezdetén valószínű megállapodás, a vélt vagy valós érdeksérelmek miatt azok végén ez szinte lehetetlen.
Attól azonban, hogy a két nagy párt kompromisszumkészségének hirtelen feltámadását megénekeljük, néhány apróság mindenképp eltántorít bennünket. A szavazatszámlálásba bevonható személyek számának növelése helyes szándék, ahogyan nem lehet kivetnivalónk azzal a passzussal szemben, amely szoros eredmény esetén biztosítja a voksok újraszámlálását.
Kételyek éppen a kampányköltségek emelése okán merülhetnek fel. Mégpedig mert a fejenkénti kétmillió egyrészt sok, másrészt kevés. Sok, mert a kisebb parlamenti pártoknak gyakran az egymillió előteremtése is gondot okoz -- az MDF önálló indulása például az anyagiak miatt is hallatlan nehézségekkel járt volna --, ők ezért is érvelhetnek azzal, hogy az önmagukra kidobott pénzt más, értelmesebb célokra is fordíthatnák a pártok. Ez a megközelítés azonban nem több puszta kampányüzenetnél.
A kétmillió ugyanis kevés. Senki sem beszél róla, de mindenki tudja: a jól eleresztett nagyok különböző technikákkal eddig is lényegesen többet költöttek a törvényesen lehetségesnél, s nem lesz ez másként ezután sem. Ahogyan az egyik nagy párt prominense egy beszélgetés alkalmával szellemesen megjegyezte: az egymillió legfeljebb osztrák schillingben lenne elegendő, még cseh koronában is aligha.
Hogy akkor mire jó az egész? Annyi biztos, hogy a törvénymódosítás elfogadásával -- ha megtörténik -- kevesebb "fekete" kampánypénz fordulhatna meg a pártkasszákban. Annyival, amennyit a duplázás révén "kifehérítenének".

A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.