BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Gazda Albert: Mindenki a magáét

2002.02.22., péntek 00:00

Hitesd el, hogy az, amivel te próbálkozol, csakis politikai ellenfeled cselekedeteire lehet jellemző. Ez az a meglehetősen egyszerű, ám a jelek szerint hatásosan alkalmazható alapelv, amelyet a választásokra készülő politikai erők negatív kampányuk "megmagyarázása" során érvényesíthetnek. Kétségtelen, az e kategória ismérvei szerint meghatározható akciókra inkább az aktuális ellenzék szorul - a mindenkori kormány tevékenysége értelemszerűen bírálatok tárgya kell legyen -, csakhogy az oppozíció megbélyegzésében kimondottan lelkes kormányoldal verbális mutatványairól sem indokolt megfeledkeznünk.

A kampány eldurvulása miatt tehát mindig és kizárólag a másik oldal tekintendő felelősnek, de evidens az is, hogy valójában egyik fél sem érdekelt a kedélyek csillapításában. (Igaz, a Fidesznek egyfelől jól jönne, ha nyugodt erőként vázolhatná merész vízióit az elkezdődött jövőről, másfelől azonban táborának elszántsága leginkább a szembenállás intenzitásának hangsúlyozása révén fokozható.)

A fentiek alapján előre borítékolhattuk, hogy a Mádl Ferenc által a durvulás tárgyában kezdeményezett hatpárti konzultációnak gyakorlatilag semmi értelme, azaz kézzelfogható eredményekre fölösleges számítanunk. (Az államfőnek egyvalami miatt kellett lépnie: azért, hogy a saját, alkotmányosan pártok fölötti pozíciójából következő kötelezettségének eleget tegyen.)

A politikusok így szerepükből adódó határozottsággal beszéltek el egymás mellett a konzultáció után. Míg a Fidesz bánatosan aggódott amiatt, hogy álságos módon kampánytémává züllesztették a határon túli magyarok és az uniós csatlakozás ügyét, addig az ellenzék a kormányoldal napirenden kívüli hazaárulózását fájlalta letörten.

Eközben itt is, ott is jól tudják: minden azon múlik, kinek sikerül többekkel elhitetnie a maga igazát.

A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.