Durr-bele-bumm!
Amerikában a szolid optimizmus meghaladott felfogás, a gyengeség jele. A hurráoptimizmus, az már igen, ha valami nő, akkor nőjön, mint a dudva. A méret a lényeg. Legyen szó a Godzilláról vagy a GDP-ről. Esetleg a kamatokról.
A Federal Reserve lezárt egy korszakot, amikor gyakorlatilag bejelentette, hogy vége a kamatcsökkentéseknek, melyek keretében kevesebb mint egy év alatt 475 bázisponttal ment lejjebb az irányadó ráta. Ezt megelőzően a piaci szereplők többsége azzal számolt, hogy az idén még nem kezdenek el újra emelkedni a kamatok. Most már viszont a többség úgy véli, hogy legkésőbb június végén emelni fog a Fed, a piacon pedig teljesen elfogadottá vált az a nézet, miszerint év végére 3 százalék fölött lesz a kamatláb.
Néhány hete még azt is biztosra vették az elemzők, hogy a tavalyi utolsó negyedévben csökkent az amerikai GDP. Időközben kiderült viszont, hogy - éves szinten - közel másfél százalékkal nőtt. Azóta a legnagyobb befektetési bankok egymást túllicitálva adnak becsléseket a gazdaság idei első negyedéves teljesítményére vonatkozóan, az 5-6 százalékos növekedési ütem lassan konzervatív előrejelzésnek számít.
A Fed vezetői - csakúgy, mint a tőzsdei internetes lufi kipukkadása előtt - igyekeznek hűteni a kedélyeket, hangsúlyozva, hogy a robbanásszerű fellendülés még egyáltalán nem tűnik biztosnak. Tény, a GDP eddigi bővülése elsősorban a vállalati készletállományok emelkedésében csapódott le. A felhasználói oldal keresletének növekedésében viszont csak bízni lehet.
Így a Fedet valójában semmi nem sürgeti a kamatok gyors emelésére, hiszen az inflációs veszély is elhanyagolható, az áremelkedés éves szinten egy százalék körüli. Kérdéses viszont, hogy a washingtoni bankárok mennyire tudják kivonni magukat a piaci várakozások "nyomása" alól.
Oszlay Péter
