A politikai stílus, nem pedig a gazdaságpolitikák különbsége döntötte el a magyar választásokat, vélekedik zömében a külföldi sajtó. De mindez már teljességgel "magyar magánügy". Ami a történtek európai jelentőségét adja, az ugyanis már az első fordulóban eldőlt. A MIÉP nem lesz ott az új parlamentben, Magyarország - különösen a francia eredmények tükrében - ismét "bezzegország" lehet. Vagy más megközelítésben, ahogyan az EU esetében a tagadás szellemének erősítésére mindig kész The Wall Street Journal fogalmaz: nem szorul rá a brüsszeli kioktatásra demokráciából. Az ebből adódó következtetések végiggondolására (arra, hogy mindez hogyan kamatoztatható, ha egyáltalán, a tárgyalások további menetében) egyelőre nem vállalkoznak a külföldi elemzők. Valószínűleg már csak azért sem, mert a bővítés egyre kevésbé a jelöltek, annál inkább a tagok teljesítményének a kérdésévé kezd válni.

Az alku végső fázisára viszont a várakozások szerint kissé átrendeződhetnek a diplomáciai kapcsolódások. Bécs, Róma, München helyett inkább London, Berlin (és persze Washington) lépett elő elsődleges úti célokká. Máris szóba került továbbá egy Medgyessy-Nastase találkozó, Varsóban pedig a visegrádi együttműködés aktivizálására látnak lehetőséget.

Mindehhez egy beruházásösztönző, a piaci reformokra elődjénél jobban hajló új magyar kormányt vizionál a nemzetközi sajtó, amely szerint azonban az új kabinet nemcsak csekély parlamenti többségének, de kampányígéreteinek is könnyen túszává válhat.

Kételyeket táplál ugyanis több külső elemző a "száznapos osztogatás" megvalósításával kapcsolatban, különösen, ha ismertté válik a tényleges költségvetési deficit. Az új kormánynak ez esetben ugyan egyfajta kiutat kínálna a fiskális hagyatékra való hivatkozás, az, ha a hivatalosan jelzettnél jelentősen nagyobb hiányt mutatnának ki.

A gazdasági szakírók ezt megértenék. A "kormányváltót" lobogtató nyugdíjasok aligha.

Lambert Gábor