BÁNKI ANDRÁS: Kormányváltás koalíciós kényszerrel

Nyert, de nem győzött a Fidesz-MDF. A választások második fordulójának nagy kérdése az volt, mennyire mozgósíthatók a szavazótáborok, működnek-e a tényleges és virtuális választási szövetségek. A részvételi csúcs és az egyéni kerületekben szerzett mandátumok eloszlása arra utal: a mozgósítás, az átszavazók begyűjtése a Fidesz-MDF-nek sikerült jobban, de Orbán Viktoréknak ez is kevés volt a parlamenti többséghez, a kormányalakítás jogának elnyeréséhez. A két nagy párt rendkívül szoros, fej fej melletti küzdelme, a Fidesz nagy hajrája végül is koalíciós kényszert eredményezett, amely az adott magyarországi politikai erőtérben azt jelenti: az MSZP és miniszterelnök-jelöltje az SZDSZ-szel összefogva képes kormányt alakítani.



Ilyen kiélezett küzdelem után nehéz egyértelmű válaszokat adni arra a kérdésre, miért nyert az MSZP és az SZDSZ együttese, illetve miért csúszott le a kormányalakításról a Fidesz-MDF? A lehetséges válaszok részletes kifejtésére egy gyorskommentár keretében nem is vállalkozhatunk, az mindenképpen bővebb, alaposabb elemzést igényel, amiben bizonyára nem is lesz hiány az elkövetkező napokban, hetekben. Az MSZP eredményében vélhetően döntő szerepet játszott, hogy kampányhajrájában - a biztosan maga mögött tudható, elkötelezett, mintegy egymillió-nyolcszázezres szavazatótáborán túl - maga mellé tudta állítani azokat a sokáig bizonytalankodó választókat, akik az elmúlt négy év vesztesei voltak, vagy annak érezték magukat. Ebben a közegben sikerült kormányváltó hangulatot generálnia, s a szociális biztonságot előtérbe helyező ígéreteivel megnyernie a szerény jövedelmű munkavállalók és a nyugdíjasok tömegeit. A kormányváltók táborának maximalizálásában eredményesnek bizonyult az SZDSZ besegítése: a szabad demokraták a demokráciadeficit, a korrupciós jelenségek sulykolásával s néhány kiemelt téma - adócsökkentés, az egészségügy reformja - napirenden tartásával föl tudták hívni a figyelmet magukra, s megszólítani a parlamentbe jutáshoz elegendő voksot szállító liberális szavazókat. Ugyancsak sikeres húzásnak bizonyult a konfrontáló, kemény hangú Orbán Viktor ellenpontjaként a szelíd, konszenzusra törekvő Medgyessy Péter fölépítése, aki így politikai stílusban, mentalitásban is a jelenlegi kormányfő alternatívájaként tudott megjelenni.



A kormánykoalíció bukását meggyőződésünk szerint nem a kézenfekvő közhelyek: a társadalom megosztása, a középosztály "kihívó" preferálása, az agresszív, a törvényesség határait feszegető politikai, gazdasági, kulturális hatalomépítés, s mindez megfejelve a nemzeti retorikával, a nemzeti szimbólumok előtérbe helyezésével, az érzelmi kötődés erősítésével okozhatta, hanem éppen az, hogy a Fidesz-MDF ezzel a nagyon tudatos, a saját társadalmi bázisát építő politizálásával csak kis híján nem jutott el odáig, hogy az elnyert szavazatmennyiség elegendő legyen számára a választások megnyeréséhez.



Az üzleti élet számára megnyugtató lehet, hogy az MSZP-SZDSZ koalíció várható megalakulásával kormányzóképes erő alakít kormányt, jóllehet minimális, de a működőképességet garantáló parlamenti többséggel. Ez a tény fölértékeli az SZDSZ szerepét, erősíti alkupozícióját, már a kormányprogram megfogalmazásánál és a tárcák elosztásánál is. Ugyanakkor sem Medgyessy Péter, sem pénzügyminiszter-jelöltje nem mondhatja azt, hogy más a választás és más a kormányprogram. A gazdaság piackonform magatartást, a befektetői klíma javítását, a távozó kormány sikeres programjainak folytatását és - az ígéretek szerint - kiegészítését várja az új koalíciótól.



Az ország előtt álló legnagyobb feladat, az Európai Unióhoz való csatlakozás pedig jó kiindulópontot kínál a nemzeti konszenzus megteremtéséhez.