Gazda Albert: A negatív kampány diadalmenete

A néhány órán belül véget érő választási kampány utolsó szakaszának eseményeit elemezve bizonyítottnak tekinthetjük: a hatalom megtartása, illetve megragadása végett cselekvő politikai erők nem ismernek (ismertek) lehetetlent. Hetekkel az első fordulót megelőzően már feszegettük, hogy az idei korteskedés a nyugat-európai típusú, intenzív, célratörő, esetenként cinikus kampány magyarországi premierjeként is értelmezhető. Az azóta történtek részben megerősítették felismerésünket, részben azonban annak rögzítésére késztetnek, hogy a még mindig fiatal magyar demokrácia megacélozását különbözőképpen képzelő, egymásban mindenáron legyőzendő ellenfelet (ellenséget) látó politikusok cselekedeteinek, szavainak, üzeneteinek némelyikét nehezen illeszthettük a kulturáltnak ítélt politizálás keretei közé.



A fordulópontot Orbán Viktor április 9-ei, a Testnevelési Egyetemen elmondott beszéde jelentette. A negatív kampányt nyíltan felvállaló jobboldal gyökerestül megújított retorikája a bágyadt-csalódott tábor felrázását szolgálta, ám a közhangulatot egészében is megváltoztatta. A Kossuth téri ráadás ismét új helyzetet teremtett, s világossá tette: a Fidesz továbbra is igényt tart mindarra és mindazokra, ami vagy akik nem köthetők a baloldalhoz, s bármilyen okból nem kívánják támogatni a szocialistákat és a velük szövetséges szervezeteket.



A kormánypárt stratégái által kialakított forgatókönyv alapján bizonyos értelemben - ahogyan 1998-ban, úgy 2002-ben is - felcserélődtek a szerepek. Akkor a programját a napirend első pontjai közé küzdő Fidesznek sikerült elérnie, hogy a hatalomban lévő szocialisták és szabad demokraták az ellenzék elképzeléseihez viszonyítva értékeljék teljesítményüket és vázolják terveiket. Most a kormánypárt vállalta önként az "oppozíciós" megközelítést, amennyiben egyfelől a gazdaságot konszolidáló Horn-kormány cselekedetei közül leginkább a sajátosan interpretált Bokros-csomagot idézte fel, s az 1998 és 2002 közötti MSZP - ellenzéki létéből fakadóan jórészt értelemszerű - nemjeiből vont le a jövőbe mutatóként feltüntetett konzekvenciákat. (Ahogyan Pokorni Zoltán mondta, nem tudják, az MSZP mit fog tenni, de azt igen, mit szokott.) A szocialisták eközben alig tehettek mást, mint hogy - a legfontosabb vádakat kiemelve - minden lehetőséget megragadva cáfolták a minden lehetséges eszközt kihasználva terjesztett fideszes állításokat. Az MSZP ezzel együtt igyekezett kulcstémáit napirenden tartani, ám arra csak vasárnap este kapjuk meg a választ, hogy ebbéli iparkodása mennyire bizonyult sikeresnek.



Miként korábban nemegyszer megállapítottuk, az MSZP-től sem áll távol a negatív kampány elemeinek használata. A többször hivatkozott magyar-román kormányfői közös nyilatkozat kapcsán romániai munkavállalók millióit határainkon belülre vizionáló látomás a populizmus iskolapéldája volt. Pontosan úgy, ahogyan nem illetheti más megítélés a jobboldal rémálmát a nagymarosi gátról, a felsőoktatási tandíjakról, az amnesztiáról vagy az országból kiszorított maffiózók visszatéréséről. E kitételek ma kétségkívül nyomasztóbban hatnak, mint a baloldal próbálkozásai: meglehet, azért, mert ömlesztve és szakadatlanul ismételgeti az állításokat a Fidesz apraja-nagyja, kiegészülve az önkéntes segítők tömegeivel.



A nemzetet a nagy- és a pénztőke uralmától óvó miniszterelnök retorikája kapcsán még egy következtetés idekívánkozik a jobb- és a baloldali szerepek keveredéséről: a kormányfő ez ügyben balról igyekszik előzni a szabad demokratákkal kiegészült szocialistákat, ami legalább annyira fárasztó, mint a "románügyben" jobbról próbálkozó szocialisták iparkodása. (Persze kérdéses, hogy a választási kampányokban mindenütt és mindenkor felerősödő demagógia hallatán van-e okunk fanyalogni. A futballistáktól sem várja a közönség, hogy egyáltalán ne szabálytalankodjanak.)



A legutóbbi napokban elhangzott állításokkal a politikusok elérték, hogy mind kevésbé legyen világos és érthető, mi igaz és mi hamis. A végső szakasz utolsó óráiban már az "eredeti" vádak és a cáfolatok is kiszorultak az első helyekről, minthogy - várhatóan, de semmiképp sem szerencsésen - a választások tisztasága kérdőjeleződött meg. Emlékszünk, a szocialisták hetekkel ezelőtt nemzetközi megfigyelők érkezésére vágytak, majd Baja Ferenc kampányigazgató mutatta be az "ezek mindenre képesek" mottó jegyében a párt alternatív szavazatösszesítő rendszerét. A legújabb fejlemény: az április 7-ei eredményekkel elégedetlen, a voksok újraszámlálásáról ábrándozó MIÉP után demokráciavonalat létesített a Fidesz. A párt vezetői tisztában vannak azzal, hogy a jogorvoslati határidők lejártak, így amit tesznek, aligha több hangulatkeltésnél. A szocialisták reakciója: a Fidesz választási csalás látszatát keltheti, mert aktivistái külföldön készített, az MSZP nevében közölt információkat tartalmazó szórólapokat készülnek terjeszteni a kampánycsend idején. A játék veszélyes - de talán benne van még a pakliban. Benne van mindaddig, amíg - április 21. után - a végeredmény hitelességét utólag senki nem kérdőjelezi meg.



Mindazonáltal ahogyan az első fordulót megelőzően, most sem lehetünk annyira merészek, hogy megjósoljuk a történet végét. A vállalt szerepéből következően harcias kormánypárt és az ehhez alkalmazkodva nagyon is békés ellenzék csatája láttán annyit leszögezhetünk: valószínű, hogy a Fidesz tábora egy emberként keresi fel vasárnap a szavazóköröket. De a minden létező frontot megnyitó jobboldal nyomulása alkalmas az ellenreakció kiprovokálására is. Magyarán: hasonló aktivitásra számíthatunk az ellenzék támogatói részéről is. A negatív kampány tehát diadalt aratott. Már csak az a kérdés, remélhet-e győzelmet, aki erre a diadalra tesz fel mindent?



Ebben a pillanatban tehát azt látjuk, hogy (önmaguk szerint) két, a békességet, a szeretetet és az összefogást hirdető oldal, azaz (egymás szerint) két mindenre elszánt és mindenre képes, kirekesztésre és diktatúrára, avagy új csomagra és gázáremelésre készülő fél vív kicsinyes kitételekkel teljes, nagyszabású küzdelmet. Az egyik amondó, az ország békés és sokszínű, a másik úgy látja, megosztott és csillapításra szorul. Az egyik állítja, két világ közt kell választani, a másik úgy látja, a békére és az egyetértésre célszerű voksolni.



Tényleg: célszerű voksolni. Más szóval választani.

-->