Ritka alkalom, hogy két kiemelkedő tekintélyű nemzetközi szervezet - a Nemzetközi Valutaalap és az OECD - szinte egy időben hozta nyilvánosságra Magyarországra vonatkozó elemzését, illetve ajánlásait. Talán nem meglepő, hogy a két intézet értékelése összecseng: amellett, hogy elismerik a magyar gazdaság felzárkózásban mutatott teljesítményét, mindketten az erős bérkiáramlást, az államháztartási kiadások elszaladását és a romló versenyképességet tartják ma a legfőbb veszélynek.

A félelmek nem alaptalanok.

Az áprilisi választások igencsak belezavartak a romló külső feltételek miatt amúgy sem kedvező képbe. A tulajdonképpen már tavaly beindult béremelési hullám a választások előtt példátlan méreteket öltött, és az új kormány ígéreteinek megfelelően az év második felében sem lankad. Ez egyfelől érthető, hiszen a közszférában történelmi lemaradást kell behozni, az uniós szinthez való fokozatos felzárkózás pedig természetes folyamat. Más kérdés, hogy a jelenlegi globális lassulás közepette ez így felelőtlen lépés, és semmi mással nem magyarázható, csak a választási harcban részt vevő pártok rövid távú érdekeivel. Bár ennek egyelőre még nincs meggyőző jele, a növekvő bérek a forint erősödésével párosulva középtávon valóban a versenyképesség romlásához vezethetnek.

A választások másik kézzelfogható hatása az államháztartás helyzetének drámai romlása. A kampány során a világon mindenütt meglódulnak a költségvetési kiadások, különösen, ha ilyen szoros befutóra van esély, mint nálunk volt. Azt azonban már nem lehet megmagyarázni, hogy a távozó kormánypárt a veresége után miért folytatta tovább a felelőtlen osztogatást: egyedül májusban az éves deficit az egész évre tervezettnek a 18 százalékával nőtt. Nyilvánvaló, hogy a hatalom megszerzése érdekében túlzott ígéreteket tevő MSZP is végrehajtja 100 napos programját, ami tovább rontja a helyzetet.

A magyar gazdaság érdeke most az, hogy a politikai indulatok helyébe mihamarabb visszatérjen a józanság. Nem kell újabb Bokros-csomaggal riogatni, hiszen a helyzet korántsem olyan rossz, mint 1995 tavaszán volt. Arra azonban igenis szükség van, hogy a felelőtlen osztogatást felváltsa a realitásokból kiinduló, takarékos gazdaságpolitika. Amíg nem túl drága oda visszatérni.