Az utóbbi hónapok látványos amerikai cégbukásai által külön is indokolt szigorításokat eredetileg az amerikai tőzsdei felügyelet, a SEC indítványozta. A két nagy börze külön-külön nyújtja be a szigorításokra vonatkozó indítványát ehhez a hatósági fórumhoz, az itteni elbírálás után pedig az új szabályok várhatóan a nyár vége felé érvénybe léphetnek. Az NYSE indítványa két úton keresne gyógyírt az amerikai nagyvállalati etika és a könyvelési praktikák által kiváltott hitelességi problémákra. Elsőként megszilárdítaná a valóban független igazgatósági tagok és a vállalati számvizsgáló bizottságok szerepét. A független igazgatói szerepkör betöltésénél a jövőben sokkal jobban kellene ügyelni, hogy az adott személy ne álljon pénzügyi vagy üzleti kapcsolatban a céggel, még rokoni-hozzátartozói vonatkozásban sem. További feltétel lenne, hogy a jelölt már legalább öt éve ne legyen a cég alkalmazottja. Erre azért lenne szükség, hogy az igazgató hatékonyan tudja opponálni a napi igazgatási ügyeket ellátó menedzsment tevékenységét.
A tervezett szigorítás szerint a valóban független igazgatósági tagoknak a jövőben külön is kellene tanácskozniuk, mégpedig az operatív vállalatirányításban részt vevő vezetők kizárásával. Ilyen státus betöltésére a jövőben maguk a független igazgatók tennének javaslatot, és közülük kerülnének ki az újonnan megalakítandó javadalmazási bizottságok, amelyek feladata lenne a vállalatvezetői fizetések körében tapasztalható aránytalanságok kiküszöbölése.
A számvizsgáló bizottságok többféle részleg metszéspontjában tevékenykednének, így ellenőriznék a menedzsment, a vállalati belső könyvelés, a külső, független számvizsgálók és az igazgatóság tevékenységét. Tagjaik csak a bizottságban betöltött szerepük után - tehát egyetlen jogcímen - kaphatnának javadalmazást a vállalattól, ők döntenének külső számvizsgáló megbízásáról vagy elbocsátásáról. A hitelességi problémák kezelésének másik útját abban látja az NYSE által előterjesztett szabálymódosítás, hogy ki kell terjeszteni a részvényesek közvetlen beavatkozásának és akaratnyilvánításának körét. A tulajdonosok a jövőben nagyobb befolyással bírnának javadalmazási kérdésekben, közelebbről meghatározhatnák a számukra nyújtandó tájékoztatás gyakoriságát és tartalmát.
Munkatársunktól
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.