BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az eva dilemmái

2002.07.18., csütörtök 00:00

Ha hinni lehet a bejelentéseknek, heteken belül elkészül az egységes vállalkozói adó koncepciója. Aligha kétséges, hogy az MSZP vállalkozóknak szánt választási üzenetei között az eva volt a sztár. Ki ne örülne annak, ha jóval kevesebb időt kell számlák között eltöltenie, ritkábban kell bankba mennie, hogy feladja az esedékes adót? Még talán könyvelőhöz sem kell ezután futkosni. Az eva a nagyobb pénz lehetőségét is megcsillantja, hiszen az ígéretek szerint az áfával megspékelt jövedelem mindöszsze 15 százalékának lerovásával az adóalany az APEH-hel szemben is teljesítheti kötelezettségeit.

Nem kétséges, hogy az eva jó választási fegyver volt a szocialista politikusok kezében. Könnyen lehetett magyarázni, három perc se kellett ahhoz, hogy az érdeklődő úgy érezze, érti, miről van szó. Részletkérdésekkel a választási szónokok nem bíbelődtek, okosan hagyták, hogy az egységes adóra ráharapó vállalkozók fantáziája meglóduljon.

Már akkor felsejlett, hogy az ördög a részletekben lakozik. Milyen jövedelemrészt kell tb-vel terhelt bérként kivenni? Ha a PM magasan szabja meg a tb-köteles, bérként kiveendő rész határát, a maradék adózhat mégoly kedvezményesen, a remélt haszon vágy maradna csupán.

A másik vitatott pont a tízmilliós éves forgalmi határ. A nagy anyaghányaddal dolgozó kereskedők túlnyomó része például e küszöb felett teljesít, ezért eleve érdektelenné válik. (Ezért hirdette meg László Csaba a minap, hogy a kereskedőknél a határ 25 millió forint lehet.)

Ha túl vonzó az eva, és nincs sok korlátozás, megérné minden nagy céget feldarabolni, hogy az eva alá kerüljenek. A vállalkozók, kisebb társaságok pedig nyilván tömegesen választanák az új adónemet. (Aminek beláthatatlan következménye lenne a költségvetésre.)

És van még egy dilemma. Vajon megfér-e az újszerű átalányadó az uniós szabályokkal? Ha nem, a PM már ejtheti is 2004-ben, amikor remélhetőleg beléphetünk az unióba.

Nem kétséges, lesz egységes vállalkozói adó. Az azonban ezekben a hetekben dől el, hogy a PM-nek sikerül-e olyan jogszabályokat kimunkálnia, amelyek számos ember munkáját könnyebbé tehetik. Annak is megvan azonban a lehetősége, hogy lesz valami, amit evának hívnak, de annyi korlátozást építenek a törvénybe, hogy a vállalkozóknak csak egy töredéke tudja majd alkalmazni. Ez esetben hiábavaló a reményteli várakozás.

A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.