Közbeszerzés: pályán maradni

Autópályát sokféleképpen lehet építeni: a közbeszerzési eljárás jól dokumentált, állítólag kevésbé manipulálható, ezért alacsonyabb árakat eredményezhet, viszont roppant időigényes és költséges. Az EU szabályai szerint viszont csak így lehet, ezért uniós támogatást csak ehhez kaphatunk.

Lehet versenytárgyalást is kiírni: kevesebb kötöttséggel, gyorsabb lefutással, ám több visszaélési lehetőséggel (ki dönti el és hogyan, kik kapjanak meghívást?), ezért a beszerzés valamivel költségesebb lehet. (Ne feledjük: a magánszférában ez a leghatékonyabb, hiszen ők saját pénzükről döntenek.)

Aztán ott a harmadik út: egyszerűen megrendeli az állam egy neki valamiért tetsző cégtől az egész munkát (mit nekünk verseny!), annyi-amennyi alapon. A gyorsaság mellett az is e módszer mellett szól, hogy előre megmondható, hová kerül a pénz. Márpedig az effajta gazdaságösztönzés például a hátrányos helyzetű térségeknél korántsem oktalan vagy eredménytelen. De a korrupció veszélye óriási.

Az előző kormány valahol az utolsó két lehetőség között ingadozott: ha már magyar út épül, magyar polgároknak, miért ne maradjon a haszon is (anélkül a magánszféra nem vállalná az építést) magyar zsebben? Így a pályázatoknál tetemes előnyt jelentett a hazai tulajdon, ami miatt a külföldi hátterű, de persze magyar munkásokkal dolgoztató cégek labdába sem rúghattak. A politikai sárdobálást félretéve kritika nem ezért jár, hanem mert közben a magyar tulajdonban lévő cégek sem indultak azonos eséllyel: a nagy tapasztalatokkal rendelkező Nemzetközi Betonút Építő Rt. például úgy ment csődbe, szélnek eresztve 400 embert, hogy egyetlen méter pályát sem építhetett.

A váltás után a közbeszerzés megint elmarad, igaz, ezúttal szavakban az első és második lehetőség között vagyunk félúton. Megint csak racionális lehet a döntés, ha a többletkiadások és az időveszteség több kárt okoznak, mint amit ellensúlyozhat az EU-támogatás és az átláthatóság. A gazdaság ugyanis mindenkinek egyformán működik, csak a politikai elvek mások.

Csak hát nehéz kiállni valami mellett, amit éveken át szidtunk, miközben a politika is követeli, ami neki jár: kötelező lesz a közbeszerzés, de csak a mostani százmilliárdos munka elosztása után. (Összehasonlításul: tavasszal a Vegyépszer 57 milliárdos függőben lévő munkái mellé újabb 126 milliárdos megrendelést kapott az előző vezetéstől.) Közben állítólag már ma, az első pályázat vége előtt is tudni lehet, melyik szakasz kinek jut majd, persze az immár tapasztalt Vegyépszer esélytelen. Álszent eljárás.

Érdemes végiggondolnunk, hogy mit változtat az új, néhány év múlva amúgy is kötelező közbeszerzési rendszer. A vállalkozói lánc végén a tényleges munkát elvégző cégek, emberek aligha cserélődnek. Mindössze a szervezésért járó haszon kerül át más, esetleg külföldi tulajdonú cégekhez, noha az összehangolást jelenleg végezhetné a Nemzeti Autópálya Rt. is. Csak remélhetjük, hogy a költségesebb eljárás végül alacsonyabb árakat hoz.

Egy pártsemleges kompromiszszum mindenkinek sokat segítene. (Kit érdekelnek a bámészkodók?) Persze ehhez az kellene, hogy végre valaki ne győzni és legyőzni (lenyúlni) akarjon, hanem feladatának megfelelően "csak" utat építeni.