Magyar paradoxon

Különös helyzet állt elő. Olyan események történtek és történnek, amelyek elvben újra és újra az adott alkalomhoz illő, egyedi álláspontok megfogalmazását tennék indokolttá. Csakhogy ez lehetetlen. A közelítő uborkaszezon ellenére gyakorlatilag minden napra jut egy meglepetés. Az elmúlt hét két ide kívánkozó példája alapján: szerdán Pokorni Zoltán bejelenti, hogy lemond, majd csütörtökön néhány száz tüntető úgy dönt, kezébe veszi az események irányítását, s ha másként nem megy, afféle végső megoldásként megbénítja a főváros közlekedését. Aztán akciózgatnak tovább.

Közvetlen összefüggés tulajdonképpen nincs. (Legfeljebb parlamenten kívülre szorult pártvezérek és a világ működését öszszeesküvés-elméletek mentén elképzelő próféták agyában léteznek hajszálpontosan illeszkedő kapcsolódási pontok.) Az általános igazságok azonban felismerhetőek. Hiszen hiába a sok fordulat, mindenről ugyanaz jut eszünkbe. Mai magyar paradoxon: a választások óta eltelt hónapok botrányai tárgyában - akár a jobb-, akár a baloldal ezek vélt haszonélvezője vagy tényleges kárvallottja - lényegében ugyanazt cifrázhatjuk. Az ügynökügy közvetlen következményeitől a Fidesz elnökének személyes drámáján át az utcai megmozdulásokig minden egyes fejlemény a végére keményre fordult választási kampány után joggal vágyott konszolidációt teszi lehetetlenné.

A dolgok menetének abszurditását érthetően illusztrálja, hogy azokkal a témákkal, amelyeket egyfelől a szocialisták, másfelől ellenzékük szánt a politikai napirend legelső helyeire, valójában egyáltalán nem foglalkozunk. Az MSZP és a kormány ugyan próbálkozik a száznapos program népszerűsítésével, ám hangja alig hallatszik. Vagy ha igen, akkor is abban az összefüggésben, hogy az ellenzék úgymond a kormány eredményeinek elhomályosítása végett hozakodik elő az ügyekkel. Az oppozíció által felvezetett fő téma viszont teljesen elsikkadt: a földügyben hajrámagyarországi alapon kezdeményezett népszavazással - amelyet szokványos körülmények között lendületesen menedzselnének - senki sem törődik. Persze lehet, hogy az előttünk álló héten ez megváltozik, hiszen az OVB dönthet a beadványról.

A konklúzió: a belpolitikában ma nincsenek hétköznapok. Pedig egyre nagyobb szükségünk lenne rájuk. (GA)