Mégis közbeszerzés

A sztrádatender körüli huzavona lengte be az egyébként a parlament szabadságolásával (az ügyeletesnek itt hagyott vizsgálóbizottságok kivételével) meglehetősen kiürült belpolitikai közéletet. A kormány alig két hónapos fennállása óta másodszor szaladt bele egy maga állította csapdába, tény azonban, hogy másodszor is a saját maga által szabott határok betartásával oldotta meg a helyzetet.

Lehetetlen ugyanis eldönteni, ténylegesen milyen következményekkel járt volna a koalíció megítélésére egy az elmúlt 12 évben jó néhány pofonon megedződött országban, ha mégsem írnak ki pályázatot a Nemzeti Színház igazgatói posztjára, vagy éppen meghívásos tárgyalással döntenek a már előkészített négy autópálya-szakasz építőjéről. Különösen akkor nehéz a kérdés, ha figyelembe vesszük: a száznapos programmal egyértelműen témamegha-tározóvá vált kormánypártok népszerűsége a csomag hatására szépen emelkedik. Ha a kormány, illetve két minisztere, Görgey Gábor és Csillag István kitart eredeti döntése mellett, őszre feltehetőleg mindkét ügy feledésbe merült volna. A mérleg másik serpenyőjében ott van azonban, hogy két olyan esetről van szó, amely később is felemlegethető.

A két ügy belső mechanizmusa abban is hasonló, hogy két, szakemberként a kormányba került miniszter egy szakmai szempontból jónak gondolt döntést hozott, mely azonban politikai értelemben tarthatatlanná vált (vagy legalábbis a koalíció annak ítélte meg). Tény: nehéz lenne példákat találni arra az elmúlt évekből, amikor a kormány vagy egy tagja azt mondta volna, vissza az egész. Ilyen értelemben tehát ha nem is szerencsés, hogy relatíve egyszerűnek tűnő politikai helyzetekben csődöt mondott az előzetes helyzetértékelő képesség, mindenképpen üdvösnek tűnik a visszakozás. Már ilyen is van. Aztán hogy a néhány hónappal később épülő autópályák drágábbak vagy olcsóbbak lesznek ezáltal, majd eldől az ősszel: a közbeszerzésről az utolsó pillanatban született döntést meglehetősen borúsan fogadó cégvezetők szerint (akik győzelmüket a jövő héten kiírandó pályázaton persze szinte biztosra vehetik) könnyen lehet, hogy emelik az árakat. Meglehet, a "köztisztaság" megér néhány pluszmilliárdot. Meg pár hónapot is. Akkor se legyünk azonban meglepve, ha mindenki lenyeli a maga békáját, és ugyanennyiért, ugyanezekkel, ugyanazt a sztrádát kapjuk majd meg. (DG)