Nem elég a csomag

Dicsérendő, hogy a folyamatokat kedvezően befolyásolni képes erő - jelen esetben a kormány - végre-valahára felismerte a lépéskényszert, s elszánta magát a befektetésösztönzés alapos átalakítására. Éppen ideje volt a stratégiaváltásnak, amit elemzők már hosszabb ideje szorgalmaztak. Komoly figyelmeztető jelekben ugyanis nem volt hiány. Először a megtelepedett külföldi működőtőke-állomány összegében vertek ránk, majd az egy főre jutó állomány mutatójában, most pedig a befektetések megtérülésében látszunk hátrébb szorulni. Ráadásul olyan államok - Cseh-, Lengyel-, Észtország - hagytak el minket, amelyek gazdasági környezete nem tér el gyökeresen a magyarétól.

Igaz, nálunk jóval előbbre jutott a komoly tőkebeáramlással együtt járó privatizáció, míg versenytársaink zöménél még hátravannak a zsíros falatok. Ám a bérköltségeket tekintve például nincsenek olyan különbségek az említett országok között, amelyek egyértelműen megmagyarázhatnák a korábbi trendfordulást. (A gazdasági átalakulásban hátrébb kullogó országok, mint Románia vagy Ukrajna persze ebből a szempontból jóval vonzóbbak.) S részben, de csak részben, okolhatók a versenytársaink által alkalmazott tőkecsalogató eszközök a magyar térvesztésért. Ezek ellen viszonylag egyszerű tenni: a még magánosítható állami vagyont el lehet adni, befektetésösztönző csomagot ki lehet találni - s mindez bizonynyal eredményez is további tőkebeáramlást.

Ám félő, mindez mégsem lehet elegendő a trend megfordításához. Az elmúlt hónapok magyarországi eseményei nyomán ugyanis pont azt a - külföldi befektetők és az egész üzleti világ által minden felmérésben prioritásnak nevezett - politikai stabilitást, de legalábbis annak látszatát veszíthetjük el, aminek kiemelkedő szerepe volt a magyar sikertörténetben. A befektetőt ugyanis nem lehet azzal meghatni, hogy a rendszerváltó országok közül eddig nálunk volt a legkiszámíthatóbb politikai terep, hogy (ritka, mint a fehér holló) nálunk minden kormány kiszolgálta az idejét. Mindez pillanatnyi dicsőség. A befektetőt ugyanis csak a ma, de még inkább a holnap érdekli. A politikai stabilitás fenntartása pedig most, 2002 júliusában legalább olyan fontos lenne, mint a makrogazdasági mutatók javítása vagy a befektetésösztönző csomagok.

N. Vadász Zsuzsa