Operettforradalom

Ahhoz, hogy egy ország a gazdaság szereplői számára vonzó lehessen, elengedhetetlen a megkérdőjelezhetetlen politikai stabilitás megléte. Magyarország a rendszerváltás óta eltelt években ebből a szempontból eminensnek minősült a régióban, amit beszédesen bizonyítanak a sokszor sorolt tények. Hazánkban a lendületből abszolvált kisebb válságoktól eltekintve egyetlen kormánynak sem kellett komolyabban szembenéznie azzal, hogy nem töltheti ki négyéves mandátumát.

Ebben a pillanatban nem állíthatjuk, hogy ez a hagyomány megtörhet, s az, amit elértünk, veszélyben forogna. Mégis indokolt tudomásul vennünk, hogy a választások óta eltelt időszakban több olyan történéssel kellett szembesülnünk, amelyeket megspórolhattunk volna. Az élre a D-209-es sztori, pontosabban annak nemegyszer elemzett - de az előttünk álló hónapokban még számtalanszor értelmezendő - következményei kívánkoznak. Az Erzsébet hídon és a Kossuth téren azonban bebizonyosodott az is, hogy a jobboldali mozgalmárkodás nem maradhat az értelmes politizálás keretei között. Igazolva láthatjuk korábbi állításunkat, miszerint a forradalmak akkor is felszínre hoznak elfogadhatatlan személyeket és generálnak kezelhetetlen eseményeket, ha nem "igaziak". Mert bármennyire is meghökkentőek és a dugókba szorult fővárosiak számára dühítőek voltak a tegnapi akciók, a néhány száz tüntető szerencsétlenkedése nem drámának, inkább operettnek titulálható. Csakhogy erre sincs szükségünk.

Noha közvetlen kapcsolat nyilván nincs a legnagyobb ellenzéki párt és a híd meg a tér harcosai között, a Fidesznek bizonyosan fel kellene hagynia a szavazat-újraszámlálási demagógiával. És a mozgalom vezetőinek is mondaniuk kellene valamit. Megfontoltan, okosan. Amennyiben ez lehetséges.

Gazda Albert