Tisztuló intézményi képlet

Ezúttal az EU miniszteri tanácsának reformjáról hoztak egyhangú döntést hétfői ülésükön a tagországok külügyminiszterei, kilátásba helyezve egyebek között, hogy ősztől az olyan tanácsülés, ahol jogszabályalkotás a téma, ezután minimum a sajtó számára nyilvános lesz. Már a leendő témák listája is megvan: legalább húsz olyan külügyminiszteri vitára van kilátás az év végéig, ami ebbe a kategóriába esik majd.

Miért fontos ez? Nemcsak az általános demokratikus közérzet további javítása szempontjából, hanem mert - a reformcsomag többi elemével együtt - újabb elmozdulást jelez egy olyan irányba, ahol az EU-tanács egyre markánsabban az Európai Parlament egyfajta "második kamarájaként" játszik meghatározó törvényhozó szerepet, s teszi mindezt a nyilvánosság előtt. Mindez pedig azért érdekes, mert újabb érdemi lépést jelenthet egy olyan intézményi képlet letisztulása felé, amelyik egyszerre lehet képes akár több tucat tagország ügyeit is kezelni, miközben az intézmény mégsem válik európai szuperállammá, de nem is lehetetlenül el a nemzetállami öszszevisszaság sűrűjében.

A két véglet közismert: az induláskor hat külügyminiszter hozott "bizalmas vita" után egyhangú szavazással EK-szinten kötelező döntést a gazdasági-kereskedelmi élet egy részéről. Mára már 15, a jövőben 25 miniszternek kell tudnia érdemben eszmét cserélni és dönteni - többnyire többségi szavazással - az EU-országok (és -polgárok) életét egyre nagyobb hányadban meghatározó lépésekről. A hajdani helyzetben az Európai Parlamentnek jóformán csak "véleményezési" joga volt, ami a kormányokat semmire sem kötelezte. Mára már az ügyek több mint kétharmadában csak akkor válhat valami EU-törvénnyé, ha abban a parlament is valamilyen formában egyetértését fejezte ki. Mindeközben zajlik egy olyan reformvita is, amelyik viszont a lehetőségek szerint világos választóvonalat akar húzni, hogy a kérdések milyen köre kerüljön EU-szintű döntéshozók elé, illetve maradjon nemzeti, vagy regionális ernyő alatt.

Ha ezeket az elemeket összerakjuk, akkor mind láthatóbban rajzolódnak ki a körvonalai egy olyan konstrukciónak, amelyben egyfelől van (lesz) egy átlátható(bb) szereposztás és munkamegosztás az "EU-szintre", illetve nemzeti (regionális) szintre tartozó teendők és hatáskörök között. Másfelől viszont az unió asztalára tartozó ügyek kezelésében fokozatosan jelentősebbé, egyszerűbbé, átláthatóbbá - és nyilvánosabbá - válhat a döntéshozás és általában a közös élet formálása.

Az EU külügyminiszteri tanácsának mostani "kis reformja" - azért nem "nagy", mert nem kellett hozzá alapszerződést módosítani, hanem a tagországok elintézhették a dolgot maguk között is - világos különbségtételt ígér külpolitikai és általános (lényegében belső) "EU-ügyi" ülések között. Az utóbbi esetben - amennyiben valamely átfogó uniós jogszabály megalkotása a tét - válik ezután kötelezőve a vita megnyitása a sajtó előtt (zárt láncú tévékamerákon át követhetjük az alkudozást). Ami már lényegében a parlamenti (mindenkori törvényhozási) szerepkör egyfajta demonstratív felvállalása.

Ha mindehhez hozzátesszük, hogy hasonló belső "kis reformon" dolgozik az Európai Bizottság is (ott a leendő 25 biztos számára próbálnak Prodiék egyfajta érdemi munkamegosztást kialakítani, úgy, hogy közben a munka hatékonysága se csorbuljon - kilátásba helyezve például az alelnökökből álló "belső kabinet" rendszerét), akkor jól látszik, hogy a tíz jelölt ország közeli taggá válása most már tényleg kezd mozgásba hozni fontos változásokat. Mindezt még kifejezőbbé teszik majd azok a "nagy reformok", amelyek kihordása a konventre és a jövő évi kormányközi reformkonferenciára vár, immár alapszerződésre is kiható változásokat vetítve előre. (Mint amilyen a féléves soros EU-elnökség mai gyakorlatának valószínű eltörlése.) Beprogramozva a már említett jövőt: megcéloztuk az uniót, mert vonzónak tűnt egy adott formájában, de éppen azért is, mert (ilyen sokan) jövünk, meg is változtatjuk. Ennyiből az EU-jövő formálása máris megkezdődött.