Irak és a közvélemény

Nem vált világosabbá az elmúlt tíz napban sem Washington iraki stratégiája, folytatta a húzd meg-ereszd meg! taktikáját. Ennek beszédes példája az a hír, amely szerint Bush elnök "az utolsó pillanatban" állította le a Pentagon és a CIA közösen kidolgozott akcióját egy észak-iraki al-kaidás vegyi laboratórium felszámolására. Arról nem volt tájékoztatás, hogy konzultált-e szorosabb szövetségeseivel. Lehet, hogy egy ilyen akció periferikusnak számít, s rá nem vonatkozik az a Bush-ígéret, amely szerint Irak megtámadása esetén elÕzetesen tárgyal a hozzá közel álló külföldiekkel.

Egyetértésük nélkül ugyanis aligha szánhatná el magát Bush a vállalkozásra. Már csak azért sem, mert az elmúlt tíz évben kialakult gyakorlat szerint a maszszív lÕszerhasználat piszkos munkáját ugyan az USA végzi el, de utána már többnyire az európaiakra marad a "békefenntartás" ugyancsak nem habtiszta feladata. Európa pedig az utóbbi napokban több tanújelét is adta annak, hogy nem helyeselne egy Irak elleni hadmÛveletet, többek között azért sem, mert nem kér a bizonytalan kimenetelÛ pacifikációból. És mert nincsenek bizonyítékok arra, hogy Szaddám Huszein mozgatná a fÕellenségnek számító nemzetközi terrorizmust, sem pedig arra, hogy az ország valóban rendelkezik tömegpusztító fegyverekkel - habár mindkettÕre vonatkozóan erÕsek a sejtések.

A francia, a német és a brit közvélemény csaknem háromnegyede ellenezne egy iraki kalandot, s az amerikaiaknak is csak 54 százaléka támogatná azt, ha a szövetségesek elhatárolódnak. Háborús döntésekben a kormányokat eddig még ritkán befolyásolták a véleménykutatási adatok, de lehet, hogy ezentúl ez is másként lesz. A brit kormányfÕ és a francia elnök egyelÕre nyilvánosan nem mond nemet Bushnak, de Schröder kancellár - igaz, választási megfontolásokból - már meghirdette a dacos szembenállás "új német politikáját". (SzH)