A hónap végére ismét megszaporodott a makroelemzők tennivalója, szertefoszlottak a hónap közepén egyértelműen uborkaszezonra utaló jelek.
A múlt héten kiderült, hogy az előzetes, 2,2 százalékos becsléseknél jóval szerényebb ütemben, mindössze 1,1 százalékkal növekedett a - szezonálisan kiigazított, éves rátára átszámított - második negyedéves GDP az Egyesült Államokban, az első negyedévi növekedés csak 5 százalékos volt. A washingtoni kereskedelmi minisztérium számításai arra is rávilágítottak, hogy a GDP a tavalyi első kilenc hónapban folyamatosan zsugorodott, alaposan kimerítve a recesszióra alkalmazott, két negyedéves hanyatlásként megadott definíciókat. Lassult a fogyasztás növekedésének üteme is.
Kifulladni látszik a GDP-t eddig hajtó lakossági költekezés is, ami a január-márciusi időszak 3,1 százalékos növekedése után a második negyedévben csak 1,9 százalékkal emelkedett. Mindez az ipari termelésre is rányomja bélyegét, a beszerzési menedzserindex a júniusi 58,2-ről 51,5 pontra esett júliusban.
Az eurózóna növekedési kilátásai sem sokkal szívderítőbbek. Németországban a kiskereskedelmi forgalom 5,2 százalékkal esett. Romlottak a fogyasztói bizakodást tükröző mutatók, és emelkedik az állástalanok száma. Hasonló a helyzet Franciaországban. Az euróövezet idei növekedésére az EKB legutóbb 0,9-1,5 százalékos prognózist tett közzé, a Goldman Sachs, illetve a Deutsche Bank ennek a sávnak az aljára állította be előrejelzését.
A múlt héten megismert hazai makroadatok sokkal kevésbé adnak okot izgalomra. Folytatódott az ipari termelői árak mérséklődése júniusban - adta közre a KSH. A tavalyihoz képest 1,1, ez év májusához viszonyítva pedig 0,5 százalékkal csökkentek az ipari termelői árak az év hatodik hónapjában. A múlt héten látott napvilágot a gazdasági szervezetek számáról szóló KSH-jelentés. E szerint az egy évvel korábbinál kisebb mértékben, 40 ezerrel gyarapodott a működő gazdasági szervezetek száma az első fél évben. A működő társas vállalkozások száma közel 21 ezerrel, az egyénieké 18 és fél ezerrel emelkedett.
A növekedés valamelyest elmarad a tavalyi év azonos időszakáétól, a különbség kisebb mértékben a társas, nagyobb arányban az egyéni vállalkozások számbeli növekedésének visszaeséséből adódik. A lakásépítés továbbra is fellendülőben van, hiszen a tavalyi év hasonló időszakát 20 százalékkal haladja meg az első fél évben kiadott építési engedélyek száma. (OG)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.