BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ameddig a takaró ér

2002.09.24., kedd 00:00

Igencsak meglephették a kormány hét végi döntései szja-ügyekben azokat, akik korábban készpénznek vették azt a kormányígéretet, hogy a száznapos program béremeléseit, adókorrekcióit nagyszabású adócsökkentés követi. Mások, az ország jelenlegi teherbíró képességéből kiindulva, eddig sem hittek ennek lehetőségében.

A kabinet a jelek szerint még hetekkel ezelőtt is megvalósíthatónak tartotta a jövő évi radikális adómérséklést. Nem volt nap, hogy valamely felelős politikus ne tett volna rá utalást. Igaz, a visszavonulás már szinte júniustól megkezdődött. A kieső bevételeket - legalábbis részben - járulékemeléssel akarták kompenzálni. Aztán jött a hír, hogy a jelentős adósáv-szélesítés marad ugyan, de az adókulcsok nem csökkennek. Végül a kormány döntött. Még a korábbi szkeptikusokat is meglepte a visszavonulás mértéke: némi sáveltolás, némi korrekció, semmi több, pedig a vállalatok abban reménykedtek, hogy kevesebb bruttó keresetemeléssel több reálbért adhatnak. Még a 2004-re ígért adótábla is jóval kevesebbet ígér a korábbi elképzeléseknél.

Igaz, az üzleti élet a jövő évre tervezett adórendszerben találhat számára kedvező elemeket is. "Állva maradt" az egyszerűsített vállalkozási adó (eva), sőt a hét végén a kormány 15 millió forint éves bevételre emelte választhatóságának határát. (A kétely még nem ült el, hogy a kényszervállalkozásokat megszüntetni óhajtó tervek mennyire korlátozzák majd az evázás lehetőségeit.) Eltörlik az árfolyamnyereség-adót, több pénz juthat a nyugdíjpénztárakba, nagyobb lesz az életbiztosítási kedvezmény. Mindez élénkítheti a befektetéseket. Jobb feltételekkel lesz kivehető az osztalék.

Az adótervek megkurtítása mellett, mint hírlik, a kormány az autópálya-építési tervek radikális visszafogására is készül, ami csapás az építőiparnak, nagyobb távlatban pedig a késedelmet elszenvedő régióknak. (Holott éppen a mostani koalíció tagjaitól sokszor hallhattuk a bírálatot: az Orbán-kormány csak beszélt autópálya-építésről, de keveset tett érte.)

A változások oka sejthető. A kormány átértékelte saját prognózisait, és nyilván rosszabbnak ítéli meg a gazdaság - és ezen belül az államháztartás - helyzetét, lehetőségeit annál, hogy beváltsa eredeti terveit. A rideg tény az, hogy nincs pénz. Addig lehet nyújtózni, ameddig a takaró ér.



A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.