Öntörvényű gazdaság

Bár a hét elején megjelenő makrogazdasági adatok végleg átrajzolták a hazai gazdaságról kialakult képet, úgy tűnik, tud még kellemes meglepetést nyújtani egy-egy gazdaságstatisztikai szám. Az ipari termelés vártnál nagyobb ütemű növekedése arra utal, hogy talán mégsem csökkent drámai mértékben export-versenyképességünk. Ez intő jel lehet mindazoknak, akik az idei gyengébb gazdasági teljesítményt a forinterősödés számlájára kívánják írni. Az árfolyamrendszer-váltás elkerülhetetlen lépés volt, amely, úgy tűnik, mégsem tette tönkre az exportkapacitásokat.

Ez (is) arra utal, hogy a gazdaságpolitika nem ott tud igazán hatást kifejteni a gazdaságra, ahol azt szeretné (és gyakran tudni véli). A reálgazdasági folyamatokat érő impulzusok visszafogott eredményeire jó példa az anticiklikus gazdaságpolitika, amelynek sikeressége az elmúlt 12 év fényében finoman szólva is vitatható. Ha a számokra tekintünk, akkor látszik, azért léteznek olyan területek, ahol van foganatja a politikának. Ilyen például az államháztartási egyenleg és a folyó fizetési mérleg, bár ezekben az utóbbi hónapokban nincs sok köszönet.

Ebből egyenesen következne, hogy a gazdaságirányítók levonják azokat a következtetéseket, amelyeket a frissebb közgazdasági elméletek már régóta állítanak: az állam inkább csak rontani tud, a legtöbb, amit tehet, hogy semleges, kiszámítható (és a gazdaságból visszavonuló) gazdaságpolitikát folytat.

Az új kormányzat bizonyíthatja, hogy tanulékony: a következő egy-másfél év gyakorlatilag kötelező lépések sorozatának lesz tekinthető (ha lesz elég önuralma a döntéshozóknak), utána pedig majd kiderül, hogy ki tudnak-e bújni saját bőrükből a hazai politikusok.