A nyár vége felé sebeit nyalogatja és mérleget von a világ légi közlekedése. Az áldozati listán cégek és százalékok viszik a fő szerepet. Nincs már a porondon a Swissair és a Sabena, csődbe ment a US Airways, a szakadék szélére került az első tíz amerikai vállalat egyharmada, és heteken belül fizetésképtelen lehet az Air New Zealand. Szinte nem is tudni olyan nagy társaságról, amelyiknél ne küldték volna el az alkalmazottak 5-20 százalékát. A százalékok elé csaknem mindenütt mínuszt tettek, és csak kevesen reménykedhetnek abban, hogy már a télen megfordul a trend.
Ne áltassuk magunkat! Európában sem sokkal jobb a helyzet, Amerikában persze mélyebbek a sebek, mint másutt. Mégiscsak ott romboltak a terroristák - konkrétan és képletesen is, mármint ami a bizalmat illeti. Merthogy bizalmi szerződést köt az ember, ha rábízza magát a kapitányra meg a cégére. És ha ez a bizalom megrendül, netán elvész, akkor nehéz visszaszerezni. A Forbes magazin hasábjain mostanában többször is utaltak rá, hogy éppen a jól fizető üzleti utasok büntették leginkább a légitársaságokat. Sokuk átváltott a magán- vagy chartergépekre, csak hogy elkerülje a tömeget, ahol nagyobb az esély egy vagy több őrült felbukkanására. A jetek gyártói persze örülnek a helyzetnek, nekik most jól megy az üzlet - látszott ez a júliusi dél-angliai légikiállításon is.
A légitársasági részvényeket tartó befektetők viszont szitkozódnak, és elátkozzák azt a pillanatot, amikor arra adták a fejüket, hogy ilyen papírokat vegyenek. A piacvezető American Airlines 45 százalékkal kevesebbet ér, mint egy éve, s a cég újabb hétezres elbocsátásra kényszerül az eddigi tízezer fő után. A társaság ráadásul évek óta tarifavitában áll a Northwesttel, ami gyorsabban égeti a pénztartalékokat, mint egy repülőgép az üzemanyagot. A második United Airlines részvénye 100 dollárról 2,20-ra zuhant tavaly szeptember óta. A Delta-Northwest-Continental arra készül, hogy először csak marketingszövetségre lépjen, később - talán egy-másfél éven belül - egybeolvadjon. A Continental egyébként élre került a költségcsökkentő szélsőségek miatt. Utasait ugyanis ezentúl szó szerint kézből szolgálja ki a fedélzeten, még műanyag tálcát és tálkákat sem ad ingyen. Másutt ezt finomabban oldják meg, a fém evőeszközöket lecserélték műanyagokra, és kissé szűkítettek a felszolgált ételek választékán.
A piacon természetes jelenség, ha csökken a szereplők száma, ám az amerikain most egy külső, nem gazdasági körülmény, nevezetesen egy terrorakció alakítja az eseményeket. S ha netán sikertelen lesz a tervezett akció Irak ellen, a muzulmánok ismét kettőzött erővel támadhatnak amerikai célpontokat. Ezt megint csak a turizmus egyik alappillérének számító légitársaságok szenvedik meg.
Mi a helyzet ideát? A meghatározó légitársaságok több sebből véreznek. A British Airways, a Lufthansa, a KLM, az Air France és az Alitalia ugyan fennmaradt a rostán, de milyen áron? Mindegyiknél volt elbocsátás (kivéve a francia vállalatot), járatmegszüntetés és elhalasztott repülőgép-rendelés. Egyes célállomásoknál, főleg a közel-keletieknél, akár 30 százalékos kapacitáscsökkentést is végrehajtottak. Mindössze a franciák mondhatják el magukról, hogy csak "nedvesen" jöttek ki a vízből, miközben a vetélytársak mind eláztak.
A magángépeket gyártókon kívül voltak és vannak is más nyertesei a tavalyi terrorakciónak, a biztonsági termékekkel operáló vállalatok és az olcsó légitársaságok. Előbbiek folytonosan növekvő rendelésállományról számolnak be, utóbbiak pedig egyre több utast oroznak el a nagyoktól, és folyamatosan bővítik célállomásaik körét. Új és még több csomagátvilágító berendezés, érzékelők és videorendszerek álltak szolgálatba, mindehhez pedig nagyobb kapacitású informatikai hálózat is szükséges. Az élőmunka aránya is növekedett ezen a területen. Párizsban, Frankfurtban és Amszterdamban több száz "kérdező embert" alkalmaznak, akik alaposan kifaggatják az amerikai célpontra vagy Izraelbe igyekvő utasokat. A még több biztonsági ember még több járművet használ a repülőtereken. Párizsban és Atlantában például több tucat minibusz kellett a kifutópályák és a terminálok közötti utak folyamatos felügyeletéhez.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.