A NATO új szerepköre

A NATO fő ellensége a terrorizmus, a leküzdendő fő veszély pedig az, hogy a terroristák tömegpusztító fegyverekre tesznek szert; ezért a katonai szervezetnek a féken tartás és az elrettentés területileg azonosítható ellenségre szabott doktrínáját félretéve a tömegpusztító képesség megelőzésére kell áttérnie ott, ahol ez a fenyegetés fölmerül. A cél érdekében viszonylag kicsi, gyorsan hadra fogható erőt kell kiállítani - körülbelül ebben összegezhető a prágai NATO-csúcs hosszú hónapokon át előkészített eredménye, amelyet csak kiegészít az, hogy a legnagyobb egyszeri bővítés keretében hét új tagállamot vettek föl a szervezetbe, valamennyi egykori szovjet szövetséges. Mire a bővítés tény lett, addigra Moszkva ellenállását is sikerült semlegesíteni azzal szemben, hogy egykori szovjet tagköztársasá-

gok (a balti államok) bekerüljenek az atlanti sáncok mögé. Oroszország mára a NATO különleges státusú partnere lett. Ugyancsak különleges kapcsolatokra törekszik a szövetséggel Kína is.

Terroristaellenes operatív szervezetként a NATO egyelőre leginkább az Egyesült Államok kiterjesztett karja lesz, amelynek fő feladata, hogy haditechnikailag összeegyeztethető legyen a törzzsel. Megmarad a belgiumi Monsban az eddigi parancsnokság hadműveleti szerepkörben, mellette a stratégiai irányítást az USA-ban létesített központ veszi át. A 2004-re kiállítandó gyors reagálású nemzetközi erő mindenkor 21 ezer fős, csúcstechnológiával felszerelt dandárt jelent, amelyben rotációs elv alapján vesznek részt a tagállamok (vagyis egy időben mintegy 60 ezer katona lesz alkalmas a bevetésre); az erő készenléti állapota feltételezi, hogy egy hét alatt bárhol bevethető. Mellette az Európai Unió tervezett 60 ezer fős katonai egysége a jelek szerint kiegészítő funkciókat lát majd el: az első csapás után békefenntartást, pacifikációt (a példa Afganisztán lehet). (SzH)