Dávid Ibolya minden korábbinál harciasabban bírálta a héten Orbán Viktort és a Fideszt. Az SZDSZ politikusai igyekeztek nem törődni azzal, hogy "értelmiségiek" szomorkodtak a sokbeszédű Bauer Tamás Házon kívül hagyása miatt. A főpolgármester úgy döntött, ideje kifejteni, hogy a Medgyessy-kormány - amellyel az októberi kampányban még "az egész ország nyert" - úgy szereti a fővárost, ahogyan az előző utálta.
A szocialisták egyáltalán nem értekeztek arról, hogy a jövő évi költségvetés tervezete enyhén szólva is takarékos. A fideszesek iparkodtak elrejteni az elemző tekintetek elől azt a tényt, hogy változatlanul hasztalan keresik a jó irányt.
Az MDF elnöke úgy érzi, tényleg itt a pillanat, hogy - talán végleg - kiszabaduljon a Fidesz általa most éppen radikálisnak nevezett vezetőinek képletes öleléséből. Az önkormányzati választások eredményei valóban alapot adhatnak ahhoz, hogy a fórumosok az állítólag létező középen próbálják újraépíteni pártjukat és népszerűségüket. Más kérdés, hogy a puszta igyekezet a szél felé szorítja a Fideszt, ami érthetően dühíti Orbán Viktort és csapatát. Ezzel együtt mintha mégis lankadna az uniópártos lendület. Elvan a Fidesz azzal, hogy a félresikerült polgári körös és integrációkritikus nyár és ősz után miként hitesse el, hogy fikarcnyit sem szélsőséges és erőszakos, ámde mélységesen demokrata és európai. (Kemény dió ez akkor, amikor már kormányzati szintű antiszemitizmusról olvashatni meghökkentő és igaztalan vádakat.)
Nem véletlen tehát, hogy az exminiszterelnök "kormányülést" szervezett. Az esemény legalább két dologra jó volt: Orbán Viktor megint a teljesnek nevezett jobboldal vezéreként tűnhetett fel - noha Dávid Ibolya természetesen távol maradt -, másrészt erősíthette a benyomást, hogy a csapat a helyén van, dolgozik, és nem hagyja magát.
Nyilvánvaló azonban, hogy nem ugyanaz Turi-Kovács Bélával ebédelni Piliscsabán, mint George Bushsal társalogni Washingtonban. Magyarán: még tart Medgyessy Péter mosolyoffenzívája. Hanem a költségvetést bíráló Demszky Gábor akciója jelzi, hogy a mézeshetek pillanatokon belül véget érnek. Ebből is láthatjuk: akárhogyan legyen, a büdzsé szigorú számairól már nem sokáig lehet elterelni a figyelmet. (GA)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.