BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kulcstényező a bizalom

Mi szolgáltatást adunk el, ennek alapja pedig a bizalom. A nekünk ítélt üzleti etikai díj tehát komoly elismerés és hatékony segítség egyszerre - állapította meg Kürti Sándor, a hazai és nemzetközi színtéren adatmentés és adatvédelem területén elért sikereiről ismert Kürt Rt. tulajdonos-vezérigazgatója.
2002.11.25., hétfő 00:00

A Piac és Profit kiadó üzleti etikai díját a minap elnyerő Kürti fiúk által alapított vállalkozás még a nyolcvanas évek végére vezethető vissza. "Testvérem, Kürti János, a cég ötletgazdája, már a 70-es években szabadalmaztatta a mágneses adattárolással kapcsolatos azon felismeréseit, amelyek később a cég alaptevékenységévé váltak" - meséli az ötlethez kezdetben betanított munkásként társuló, utóbb azonban a vállalat irányítását is átvevő cégtárs, Kürti Sándor. A ma már 40 alkalmazottal 780 millió forintos éves forgalmat és mintegy 78 milliós adózás utáni eredményt elérő cégben Kürti János - testvére elmondása szerint - tevékenysége egyre inkább háttérbe szorult. Figyelme már kevésbé az informatikára, sokkal inkább például a rollerekkel kapcsolatos szabadalmakra irányul.

A siker összefügg a cég iránti bizalom növelését szolgáló lépések sikerével, erről tanúskodik az üzleti etikai díj is. A hosszú távú befektetésekben gondolkozó, a saját környezet iránt érzékenységet mutató szemléletmód elengedhetetlen ugyanis egy alapvetően exkluzív szolgáltatásokat kínáló vállalkozásnál. E széles látókörű gondolkozásban pedig számos eseti jótékonysági akció mellett helyet kap egy alapítványi gimnázium, majd pedig egy cigány származású diákokat segítő alapítvány létrehozása is. "Mi úgy tudunk a piacon életben maradni és pénzt keresni, ha így viselkedünk és örülünk, hogy ez más szempontból is kedvező" - teszi hozzá Kürti Sándor. A családi vállalkozás befelé is figyel az értékteremtésre: mivel árbevételük csaknem egészében hozzáadott érték, évi mintegy 300 millió forintot fordítanak fejlesztésre, képzésre és az új technológiák naprakész megismerésére. Nem csoda tehát, ha a fluktuáció csaknem ismeretlen fogalom arrafelé, vezetőiket maguk nevelik ki.

A cég számára a legnagyobb kihívást jelenleg a külpiacok jelentik. Külföldön ez idáig ugyanis nem volt erejük saját néven jelen lenni, a környező országokban szolgáltatásaikat a helyi partnerek képviselték. A modell azonban nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, hiszen a partnerek eltanulták a módszereket, értékük pedig olyan módon megugrott ezáltal, hogy a Kürt jelenlegi tőkeereje nem volt elegendő, hogy megakadályozza azok amerikai vetélytársak általi fölvásárlását.

A kezdetben adatmentéssel, azaz kárminimalizálással foglalkozó cég bevételének ma már több mint kétharmadát az adatvédelem, azaz a megelőzés adja. A tulajdonos-vezérigazgató az új üzletágban jó lehetőségeket lát a jövőre nézve is, hiszen mind a tavaly szeptemberi amerikai terrortámadások, mind pedig az internetlufi kidurranása a biztonság iránti igény növekedését hozta. Tapasztalata szerint ugyanis a "dotcomcégek" jelentős részét szükségszerűen érte utol a vég, hiszen olcsóságuk nem a tényleges hatékonyságnak, hanem a biztonságba való beruházások elmulasztásának volt köszönhető.

Bár számos legenda kering a Kürt Rt. adatmentési csodatet-teiről, a bizalom elvére hivatkozva a cég erről nem beszél. "A Fortune 500 vállalatának legalább a fele volt ügyfelünk, számukra azonban komoly presztízsveszteség lenne, ha erről beszélnénk és kiderülne, hogy nem megfelelően kezelték adataikat" - tesz finom utalást Kürti Sándor.

A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.