Óvatos üzletpolitika
Árvai István
A KÉSZ Kft. kommunikációs igazgatója
"Két nagyberuházásunk megvalósítása van folyamatban, melyeket a Széchenyi-terv pályázaton elnyert forrás segítségével tudjuk tető alá hozni. Szerencsénk volt, hogy a pályázatainkat még azelőtt elfogadták, hogy a program leállt volna. Jövőre személygépkocsi-cserét tervezünk, melyet lízingkonstrukció keretében kívánunk lebonyolítani. A cégvezetés üzletpolitikája az, hogy a beruházásainkat elsősorban saját forrásból valósítjuk meg, s csak olyan mértékű fejlesztésekbe fogunk, melyet önerőből tudunk finanszírozni. A tulajdonosok szeretnek addig nyújtózkodni, ameddig a takarójuk ér. Ugyanakkor sokszor előfordul, hogy forgóeszközhitelre szükségünk van, amikor egy-egy nagyberuházáson dolgozunk, s a megbízó a munka elvégzése után egyenlíti ki a számlát, s addig a munkálatokat finanszíroznunk kell. Ezért számunkra sem közömbös, hogy mennyi kamatot kell fizetni, s ha csökken a mérték, az kedvező a cégnek."
Előtérben az önerő
Halbritter Mátyás
A Győri Keksz Kft. elnöke
"Az elmúlt években jó néhány jelentős fejlesztés fejeződött be cégünknél, de azokat saját forrásból valósítottuk meg. A tulajdonosok úgy ítélték meg, hogy előnyösebb a cégnek, ha nem használ fel kölcsönt, hiszen az is rejt magában üzleti kockázatot. Kedvezőbb a cég számára, ha csak olyan mértékű fejlesztésekbe fog, amit önerőből finanszírozni tud. A társaság utolsó jelentős hitelfelvétele még a nyolcvanas évek elején volt, amikor egy nagyberuházáshoz állami kölcsönt vettünk fel. Azok a vállalatok, melyek az önerős fejlesztést helyezik előtérbe, vélhetően úgy gondolkodnak, hogy a magas kamatok miatt az pénzügyileg kedvezőbb konstrukció számukra. A közeljövőben egyébként nagyobb léptékű fejlesztést nem tervezünk a cégnél. A kamatok mértékének alakulását természetesen figyelemmel kísérjük, hiszen ha beruházási kölcsönt nem is veszünk fel, forgóeszközhitelre szükségünk van. A csökkenő kamat pedig kedvező a cég számára."
Bizonytalan piac
Kurucz István
Karcagi építési vállalkozó
"Beruházásaimat főleg saját forrásból szeretem megvalósítani, s ennek több oka is van. A legfontosabb szempont az, hogy a termelővállalkozások az érvényben lévő kamatokat nehezen tudják kigazdálkodni. Nem beszélve arról, hogy a kis- és középvállalkozók nem könnyen tudnak hitelhez jutni, sok esetben a bankok olyan biztosítékokat kérnek, melyeket nehezen lehet teljesíteni. Gondot jelent az is, hogy a piac is bizonytalan. Várható, hogy a választást követő egy-másfél évben az építőipari cégeknek az állami, önkormányzati szektorból kevesebb megrendelésük lesz. Ez nem számít újdonságnak, korábban is jellemző volt ez a ciklikusság. Úgy vélem, hogy nem csak a cégek forgalma fog csökkenni, hanem a nyereségük is, hiszen ha kevesebb lesz a munka, egy-egy megrendelést olcsóbb áron lehet majd megszerezni. Emiatt kevesebb pénz jut fejlesztésre is, s várható, hogy a cégek többsége óvatosan tervez majd, s kevesebbet költ beruházásra."
Befektetett osztalék
Tóth Béla
A Gyermelyi
Holding Rt. igazgatóságának elnöke
"Beruházásaink megvalósításához akkor veszünk fel hitelt, ha igénybe lehet venni valamilyen támogatott kamatkonstrukciót, egyébként fejlesztéseinket saját forrásból, illetve mezőgazdasági támogatásokból valósítjuk meg. Banki hitelből a készleteket, illetve a vevőket finanszírozzuk. Társaságunk évente mintegy egymilliárd forintot fordít fejlesztésre, a cég eredményéből, illetve az amortizációból. Az eredmény nyolcvan százalékát visszaforgatjuk fejlesztésre, s a húsz százalék osztalék fele szintén visszaáramlik a céghez, a holding folyamatosan emeli az alaptőkéjét. A cél az, hogy a fejlesztésekkel racionalizáljuk a termelést, javítsuk a minőséget, növeljük a jövedelmezőséget. A cégnél elkészült egy hároméves fejlesztési program, ennek keretében korszerűsítjük a tésztagyár logisztikai rendszerét, átépítjük a tésztagyári csarnokot, egy helyre költöztetjük a tojásvertikumot, s növeljük a brojlercsirke-férőhelyeket."
Jövő heti kérdésünk: Hogyan értékeli a Széchenyi-terv átalakítását? Írja meg véleményét honlapunkon (www.vg.hu)!
-->
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.