BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ügyek és ürügyek

2002.12.30., hétfő 00:00

Előre hozott választások, a Terror Háza millióinak megkurtítása, a szociális salátatörvény viszszadobása - néhány téma, amely révén a kormánynak, az államfőnek és a pártoknak sikerült színezniük a "téliesített" uborkaszezon napjait. Talán indokolhatóan tették, hiszen a 2003. évi költségvetés december 23-ára időzített elfogadása nem vetett tarajos hullámokat. Egyformán sikkadtak el a büdzsét egyfelől takarékosnak, de korrektnek, másfelől reménytelennek minősítő kommentárok.

Érdektelenség kísérte az új ügynöktörvény bukását is. A szabad demokraták kitartottak eredeti álláspontjuk mellett, miszerint a "fékezett habzású" jogszabály fölösleges, ezért nemmel voksoltak a zárószavazáskor. Maradt a régi törvény, no meg a csodálkozás, hogy a csalódott SZDSZ, amely a D-209-es affér kibontakozásakor Medgyessy Péter támogatását az új törvény megalkotásához kötötte, miért is nem menedzseli saját, partnerétől állítólag alapjaiban eltérő véleményét. Végtére ez olyan ügy, amelynek segítségével a szabad demokraták bemutathatnák, hogy különböznek a baloldali monstrumtól. Nem teszik: a koalíciós szétszavazást követően néhány órával Lendvai Ildikó MSZP-s és Kuncze Gábor SZDSZ-es frakcióvezető közös évértékelésükön szót sem vesztegettek a konfliktusra.

Ami a Terror Házát illeti: látszólag a legmesszebbmenőkig nem érti egymást a miniszterelnök és a mögötte álló két frakció. A kérdésre, hogy valós ellentétekről beszélhetünk-e, vagy mesterien koreografált játéknak vagyunk szemtanúi, a kabinet soron következő ülésén, ülésein kaphatunk választ. A szociális törvénycsomag története kapcsán ellenben egy új folyamat első fejezetét látjuk: Mádl Ferenc nemrégiben megemlítette, aktívabb szerepvállalásra készül. Lépését tekintsük főpróbának.

De minek véljük Kovács László mondatait az előre hozható választásokról? A szocialistáknak lenne kedvük a parlamenti arányokban is érvényesíteni a differenciát. Ahhoz, hogy ezt megtehessék, ürügyre is szükségük lenne. Ilyenről ma - miután az alkotmány módosítására bólintott a Ház, kikövezvén az Európai Unióba vezető utat - nem tudunk. Abban viszont, hogy a koalíció vezető ereje az elkövetkezendő egy-két esztendőben megpróbálja megkeresni, biztosak lehetünk. (GA)

A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.