Folyamatos növekedés
Reményi Tibor
A Kaba Elzett Rt. vezérigazgatója
"Cégünknél 1996 óta folyamatosan nő a termelékenység, ezt a kérdést kiemelten kezeljük, s még mindig vannak tartalékaink. Úgy gondolom, kedvezőbb helyzetben vannak azok a multinacionális vállalatok, melyek egy kész, máshol már kipróbált technológiát telepítenek ide, s annak megfelelően válogatják a dolgozókat. Egy több évtizedes múltra visszatekintő gyárnál, mint a miénk is, ebből a szempontból nehezebb a helyzet, hiszen az esztendők során kialakulnak olyan szokások, beidegződések, melyeken nem könnyű változtatni. A technológia javítását szolgálták az elmúlt években a cégnél végrehajtott gépberuházások, s igyekeztünk a munkastíluson is változtatni. A munkaidő jobb kihasználásához hozzájárul, hogy az időpontokat következetesen betartatjuk. Ehhez igazodik a havi ösztönzőrendszer is. Egyetértek a felmérés megállapításával, miszerint a nem megfelelő vezetői magatartás akadálya lehet a termelékenység növekedésének."
Árelőny
Kőrösi András
A Karamell Sütő- és Édesipari Rt. vezérigazgatója
"Nagyon fontos számunkra a termelékenység növelése, hiszen a piacon óriási a verseny, s döntő szempont, hogy ki milyen áron tudja értékesíteni termékeit. Árelőnyt csak akkor tudunk elérni, ha hatékonyan dolgozunk. A teljesítménykövetelményeket a cégnél a vezetésnek pontosan meg kell fogalmaznia, s azoknak érvényt kell szereznie. Fontos, hogy egy adott feladat elvégzéséhez meghatározzuk az optimális létszámot, s azt a keretet ne lépjük túl. Pszichésen is fel kell készülni a vezetőknek arra, hogy egy-egy döntés meghozatalánál ne az egyén, hanem mindig a cég érdekeit tartsák szem előtt. A vezetők sokat tehetnek annak érdekében, hogy megfelelő legyen a munkaidő-kihasználás, folyamatos legyen a termelés, s a dolgozók csak olyan tevékenységet végezzenek, mely bevételt jelent a cégnek. Ezeknek az elveknek az érvényesítéséhez szemléletváltásra is szükség volt a vezetők és a dolgozók körében."
Versenyképesség
Alter Róbertné
A Karsai-Kunplast Rt. vezérigazgatója
"Rendkívül fontos a cég számára, hogy megfelelő hatékonysággal, termelékenységgel működjön, hiszen csak így képzelhető el, hogy versenyképességünket meg tudjuk őrizni az egyre élesebbé váló piaci versenyben. Fontos a belső tartalékok feltárása, munkaszervezéssel is lehet javítani a termelékenységen, hatékonyságon. Nem elhanyagolható tényező az automatizálás, a megfelelő célgépek termelésbe állítása. Tulajdonosunk stratégiája az, hogy folyamatosan fejleszt a cégnél, a közelmúltban avattuk azt az egymilliárd forint értékű beruházást, melynek keretében a gyár termelőüzemei megújultak, s új termelőgépeket helyeztünk üzembe. Jövőre az integrált vállalatirányítási rendszer kiépítését tervezzük. Minőségbiztosítási rendszerünk is fejlett, de ezen a területen is a további folyamatos fejlesztésre törekszünk. A vezetők szerepe kulcsfontosságú. Nagy szerepe lehet a szemléletváltásnak, ami nem pénzkérdés."
Speciális terület
Dunai György
A Betonút Szolgáltató és Építő Rt. elnök-vezérigazgatója
"A szakirodalomban rendelkezésre állnak azok a munkaszervezési módszerek, melyekkel növelni lehet a termelékenységet. Nem lehet elfeledkezni arról, hogy az építőipar speciális terület, általános az idénymunka, s ehhez alkalmazkodni kell a munkafolyamatok megszervezésénél. Az ágazatban vannak olyan munkafolyamatok, melyeket télen nem lehet elvégezni. Így előfordulhat, hogy a téli hónapokban csak ötórás munkanapok vannak, míg nyáron akár tizenkét órát is kell naponta dolgozni. Ennek megfelelően kell kialakítani az optimális létszámot. Az építőiparban ezért általánossá vált, hogy egy-egy nagyobb cég sok alvállalkozóval dolgozik, s olyankor, amikor kevesebb a munka, nem a saját kapacitást kell leépíteni. Fontos szerepe lehet a gépesítésnek is. A vezetőknek kiemelt szerepük van a munka megszervezésében, az ő felelősségük, hogy a szükséges alapanyagok rendelkezésre álljanak, s amiatt ne akadozzon a munka."
Hiányzó forrás
Kozsik László
A Forte Fotókémiai Rt. vezérigazgatója
"Egy-két fejlesztési projektünk előkészítés alatt áll, melyek megvalósítása esetén javíthatnánk a termelékenységet a cégnél. Egyelőre azonban a megvalósítást bizonytalan időre el kellett halasztanunk, a dollár forinthoz képesti gyengülése miatt ugyanis nehéz pénzügyi helyzetbe került a cég. Egyelőre a munkaszervezéssel igyekszünk javítani a hatékonyságot. Ezzel párhuzamosan átvizsgáljuk a piacainkat, s amelyek nem jövedelmezőek, onnan kihátrálunk. A jövő évi tervkészítés során át kell tekinteni azt is, hogy az adott feladatokat milyen optimális létszámmal tudjuk megvalósítani, s elképzelhető, hogy egy nagyobb léptékű leépítésre is szükség lesz. Társaságunknál vannak olyan munkafolyamatok, melyeket manuálisan lehet elvégezni, s a számítások azt mutatják, hogy kifizetődőbb lesz, ha ezeket külső cégekhez helyezzük ki. Az ezzel kapcsolatos tárgyalások már megkezdődtek. A vezetők szerepe meghatározó."
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.