A háború nem hoz gazdasági prosperitást

Ma már tudjuk, hogy ez a felvetés nonszensz. Az 1990-es évek boomja megmutatta, hogy a béke gazdaságilag messze jobb, az 1991-es Öböl-háború pedig ennek ellenkezőjét igazolta, mert a konfliktus nagyban hozzájárult az akkori recesszióhoz, ami pedig döntő tényező volt Bush elnök 1992-es választási bukásában.

A mostani helyzet sokkal jobban hasonlít az Öböl-háborúshoz, mint más korábbiakhoz, amelyek esetleg hozzájárultak a gazdasági növekedéshez. A második világháború teljes mozgósítást tett szükségessé, amelyhez az ország összes erőforrását mobilizálni kellett, ez megszüntette a munkanélküliséget. A totális harc totális mobilizációt követelt. Ezzel szemben egy Szaddám Huszein rezsimje elleni támadás közvetlen költségei elenyészőek lesznek az amerikai kormánykiadások egészéhez képest. A legtöbb elemzés a háború összes kiadását az amerikai GDP 1 százalékánál kevesebbre becsüli, de a legnagyobb összegre szóló előrejelzés sem éri el a bruttó hazai termék 2 százalékát. Ráadásul a harcok során meglévő lőszert használnak, ami minimális ösztönző hatással jár a gazdaságra nézve.

A Bush-kormányzatnak az óvatos fiskális politika melletti elkötelezettsége továbbá azt is jelenti, hogy a háborús költségek valószínűleg legnagyobb részét másutt foganatosítandó kiadáscsökkentéssel fogják ellentételezni. Ennek kárát az oktatásra, az egészségügyre, a kutatásra és a környezetvédelemre szánt beruházások látják, így a háború egyértelműen rossz hatással lesz az egyszerű emberek életszínvonalára.

Amerika ennek folytán szegényebb lesz. A kiadások mindazonáltal megérnék ezt a katonai kalandot, ha ez szükséges lenne a biztonság és szabadság megőrzéséhez, amint azt a támogatói állítják, és ha olyan sikeres lesz, mint azt az akció hívei remélik. Ez azonban egy más kérdés, amellyel szemben én azt a hitet szeretném cáfolni, hogy egyszerre lehet elérni a háború katonai céljait és jót lehet tenni a gazdaságnak.

Vannak itt ugyanis bizonytalansági tényezők, amelyek önmagukban persze nem adnak okot Irak idő előtti elözönlésére, mivel a háborúnak nagy ára lesz, amely önmagában vagy elsődlegesen nem fejezhető ki csak gazdasági fogalmakkal. Ártatlan életek vesznek el, valószínűleg sokkal nagyobb számban, mint 2001. szeptember 11-én. A háborúra való várakozás azonban hozzáad az alábbi bizonytalanságokhoz, amelyek már amúgy is jelentős tehertételként nehezednek az amerikai és a globális gazdaságra:

>> bizonytalanságok, amelyek a hibás makrogazdasági menedzsmentre és a meg nem engedhető adócsökkentésre visszavezethető amerikai költségvetési hiányból erednek;

>> bizonytalanságok, amelyeket a terrorizmus elleni, be nem fejezett háború táplál;

>> bizonytalanságok, amelyek a hatalmas könyvelési és banki botrányokból, illetve a Bush-kormányzat félszívvel végrehajtott reformjaiból erednek, amelyek miatt senki sem tudja, mennyit érnek az amerikai vállalatok;

>> bizonytalanságok, amelyek a masszív - naponta egymilliárd dollárt is meghaladó - amerikai kereskedelmi hiányhoz kapcsolódnak, amelyek miatt nem lehet tudni, a külföld hajlandó lesz-e továbbra is hitelezni az Egyesült Államoknak, megannyi problémái ellenére is;

>> bizonytalanságok, amelyek az európai stabilitási paktumot övezik;

>> végezetül a Japánnal kapcsolatos bizonytalanságok: hajlandó lesz-e végre a kormány rendbe tenni a bankrendszerét, s ha igen, mi lesz ennek rövid távú hatása?

Egyesek azt sugalmazzák, hogy az USA azért vonul háborúba, hogy fenntartsa az olajellátást, vagy saját olajérdekeltségeit szolgálja. Általában kevesen vonják kétségbe az olajérdekeltségeknek a Bush elnökre gyakorolt befolyását, lásd a kormány energiapolitikáját, amely a takarékosság helyett a kitermelés fokozására helyezi a hangsúlyt. Az Irak elleni háború azonban az olajérdekeltségek szemszögéből is kockázatos vállalkozás: nemcsak az árfolyamokat - beleértve az olajvállalatok árait - illetően tapasztalható bizonytalanság, de tekintetbe kell venni más olajtermelők (például Oroszország), sőt Európa érdekeit is.

Ha az USA hadba vonulna, akkor annak az olajellátásra való hatását valójában senki sem tudja megjósolni. Létrehozható egy békés, demokratikus iraki kormány, amelynek reménytelenül szüksége van az újjáépítéshez szükséges forrásokra, ezért hatalmas menynyiségben kész olajat eladni, lenyomva a világpiaci árakat. Ennek pusztító hatása lenne az amerikai belföldi termelőkre, továbbá olyan szövetséges államok kilátásaira, mint Mexikó és Oroszország. Az olajfelhasználók ugyanakkor jelentős haszonra tennének szert világszerte.

Az is elképzelhető, hogy a muzulmán világon végigsöprő felzúdulás az ellátás akadozásához és magas árakhoz vezet. Ez ugyan tetszene a világ más részén tevékenykedő termelőknek, a globális gazdaságra nézve azonban olyan súlyos következményekkel járna, mint az 1973-as olajdrágulás.

Bárhonnan nézzük is, az iraki háború gazdasági hatásai nem lesznek jók. A piacok egyaránt viszolyognak a bizonytalanságtól és az ingatag körülményektől, márpedig a háború és a vele kapcsolatos várakozások mindkettőt kiváltják. Nekünk pedig felkészültnek kellene lennünk velük szemben.



Copyright: Project Syndicate