Befellegzik-e a piacnak Giscard új Európájában?

Ez a fajta hűség ugyanis a gazdasági kérdésekre nem terjedt ki. Ahol piacokról és üzletről van szó, ott a szövegtervezet egy központosított, a szociális, környezeti és fogyasztói céloknak erősen kedvező megközelítést javasolva gyúrja át a "gazdasági kormányzás" munkacsoportjának következtetéseit, elhanyagolva a gazdasági szabadságot és a piacgazdaságot.

Kezdjük a kihagyásból fakadó vétkekkel. Az unió "értékei" (2. cikkely) között szerepel a béke, az igazságosság, a törvény előtti egyenlőség és a szolidaritás. Mindez szép és nemes. De a kezdeményezés és vállalkozás szabadságát nem említik.

Hasonlóképp, az unió "alapvető céljai" (3. cikkely) nem szűkölködnek a "fenntartható" növekedés, a szociális kohézió és a szociális biztonság, a nemek közötti egyenlőség, a környezet- és a fogyasztóvédelem előmozdításának ígéreteivel. A szabad és jól működő piacgazdaság szükségessége nem szerepel, pedig ez lenne az alapvető előfeltétele a dokumentum szerzői által oly határozottan hirdetett magas életminőségnek és szociális biztonságnak.

A "szubszidiaritás" elve ráadásul a tagállamok és az unió közötti kapcsolatokra, vagyis a "vertikális" szubszidiaritásra korlátozódik. Pedig egy gazdagabb alternatíva is rendelkezésre állt, olyan, amely a magánszemélyeket (illetve szövetségeiket és szervezeteiket) kiterjedt jogok biztosításával védené a szükségtelen közhatalmi beavatkozástól. Az állami beavatkozás tilalma lenne a kiindulási alap, és szükségességének bizonyítási terhe - a kormányzat bármely szintjén - szorgalmazóira hárulna. Ez a "horizontális" szubszidiaritás biztosíthatná, hogy az EU indokolatlanul nem avatkozik be a piac működésébe.

De nem csak a szöveg kihagyásai aggasztóak. A 11. cikkely kimondja, hogy az unió "hatáskörébe tartozik a tagállamok gazdaságpolitikájának összehangolása". Mintha ez még nem lenne elég, a 13. cikkely megerősíti, hogy "az unió összehangolja a tagállamok gazdaságpolitikáját, elsősorban az ezen politikákat illető általános irányelvek kialakításával".

Ebből a megfogalmazásból az következik, hogy ezentúl nem a tagállamok jelölik majd ki általános politikai irányvonalukat. Ehelyett az uniót bízzák meg ezzel, vélhetően a bizottságnak adandó formális kezdeményezési jog formájában. A nemzeti parlamentek várhatóan nagylelkűen lemondanak majd jogaikról.

A lényegi meglepetés az alkotmánytervezetben a szociális politika területén ér minket, amely korábban az egyes nemzetek kizárólagos hatáskörébe tartozott. A 12. cikkely az unió "megosztott" kompetenciái közé helyezi azt; a 10. cikkely kimondja, hogy ebben az esetben "a tagállamok csak akkor és addig a határig illetékesek, ameddig az unió nem gyakorolja jogait". Ez alapvető fordulatot jelent a jelenlegi megközelítéshez képest, amelyben a szociális politika a tagállamokhoz tartozik, az unió beavatkozási joga szigorúan körülhatárolt, és azzal ráadásul csak egyhangú döntés esetén élhet.

Mostanáig az európai integráció akkor működött a legjobban, amikor mérsékelte a közhatalmi (általában nemzeti) beavatkozás szerepét, megnyitva így a nemzeti piacokat. Ma - úgy tűnik - egyes politikusok már nem elégednek meg ezzel az ún. "negatív" integrációval. Sokkal nagyobb teret akarnak a beavatkozásra.

A gazdasági kormányzás munkacsoportja például abban állapodott meg, hogy a monetáris politikát uniós szinten kell kezelnie egy független jegybanknak, az EKB-nak. A költségvetési politikát a tagállamoknál kell hagyni, bár az EK szerződésében meghatározott korlátok között (a 99. cikkely az eljárások összehangolásáról, a 104. pedig a túlzott deficitet szankcionáló eljárásról rendelkezik).

Más makrogazdasági politikának az unió "megosztott kompetenciái" közé emeléséről nem volt egyetértés. Arról a javaslatról sem született megállapodás, hogy az eurócsoportot - az euróövezet gazdasági és pénzügyminisztereit - formális döntési jogosítvánnyal ruházzák fel az EU-tagok gazdaságpolitikáját illetően.

Az elnökség által kidolgozott szöveg azonban éppen ezt az utat nyitja meg előttük. Egy központosított unió körvonalait vázolja fel, amelynek nagy hatalmat ad a gazdaságpolitikák öszszehangolására és egy közös szociális politika kialakítására. A magánkezdeményezések szabadságának kihagyása az új Európa értékeiből és céljaiból számtalan bírósági ítéletet befolyásol majd, ami a jogrendszert egy intervenciós alapállás felvételének irányába mozdítja.

A nemzeti gazdaságpolitikák összehangolásáról szóló kitételek valószínűleg kevésbé veszélyesek, mert annyira homályosak, hogy könnyen halott betűk maradhatnak. De a szociális politika beemelése az unió megosztott kompetenciái közé sokkal komolyabb ügy. A szociális értékek hangsúlyozásával együtt ez a szociális védelem harmonizálásának folyamatát indítja majd el. Ennek következményei a növekedés és a foglalkoztatás szempontjából katasztrofálisak lesznek, tekintettel a termelékenység és az életszínvonal hatalmas és mélyen gyökerező különbségeire az unión belül.

A jó hír az, hogy ezek az elképzelések nincsenek kőbe vésve. De csak egy hangos közfelháborodás veheti rá az elnökséget arra, hogy elvesse katasztrofális megközelítését.



Copyright: Project Syndicate