A második kisiklás

A külső piaci húzóerő helyére lépő belső élénkítés így döntően keresleti jellegű, nem kínálati eszközökkel történik. Hatására erősebben romlik a költségvetési, mint a fizetési mérleg. A költségvetési deficit a bér- és nyugdíjemelések következtében nő, az így bővülő fogyasztás importtartalma azonban kisebb, mint a korábbi exportbővülés beruházási és folyó termelési importtartalma.

A többletfogyasztás jelentős része a lakáspiacon csapódik le, de ez nem rontja el a fizetési mérleget, mert a lakásépítkezés importtartalma - az oktatás és a k+f után - a legkisebb a gazdasági ágazatok közül. A fogyasztás bővülésének területei közül a lakásépítkezés a "leggazdaságosabb", hiszen alig terheli a fizetési mérleget, mert tízezerrel több lakás építése mintegy 70 millió eurós importnövekményt jelent. Az építőanyag-ipartól az építőiparon át a szállításig, a szereléstől a bútoriparig igen széles körben ad pótlólagos megrendelést a hazai vállalkozásoknak. Tízezerrel több lakás építése közel egyszázalékos GDP-növekedést hoz, ezzel új beruházásokra ösztönöz. A lakásépítkezések bővülése jót tesz a foglalkoztatásnak, mert tízezerrel több lakás építése mintegy 60 ezer munkahelyet teremt a magyar gazdaságban. Ráadásul a lakásépítés igazi haszonélvezője az állami költségvetés, mert tízezerrel több lakás építése legalább 50 milliárd forint többlet költségvetési bevételt hoz az adó- és illetékbevételek bővülése révén. 2003-ban például a tervezetthez képest 30-40 milliárd forinttal lehet több a költségvetés lakástámogatás miatti kiadása, de 60-70 milliárddal nőhet a bevétele az élénkülő lakáspiac többlet áfa- és illetékbefizetései révén. A 2002. évi 3,2 százalékos magyar GDP-növekedés háromnegyed részben a múlt évi 20 százalékos építőipari növekményen alapszik (10 százalékkal magasabb építőipari teljesítmény 1,2 százalékkal növeli a GDP-t), és ennek közel felét a lakásépítkezések adták.

Eddig tartottak a jó hírek. A rossz hír az, hogy ezek az összefüggések fordítva is igazak. Növekvő lakásépítés bővülő GDP-t, foglalkoztatást, beruházást és költségvetési bevételt jelent, csökkenő lakásépítés viszont valamennyi területen csökkenést. A kormány ugyan tisztában van ezekkel az összefüggésekkel, mégis a lakástámogatási rendszer kurtítására készül. A korrekciók egy része rendben van, hiszen minden új rendszer - amilyen a 2000. február 1-jétől fokozatosan felépített otthonteremtési rendszer is - állandó "karbantartást" igényel. A lakáspolitikáért felelős kormányzati vezetők azonban ennél többre készülnek: a lakásépítés GDP-hez mért költségvetési támogatási arányának mérséklésére, valamint a lakásépítés gazdaságpolitikai visszaminősítésére. Ez helytelen irány, mert az Európai Unió tagállamaiban az állami költségvetések a GDP-hez mérten jelentősen magasabb támogatást adnak a lakásberuházásokhoz, a lakhatáshoz és a fenntartáshoz, mint a magyar költségvetés.

Mi állhat a gazdasági ésszerűségnek és az európai gazdasági megoldásoknak ellentmondó szándék mögött? Úgy látom, az a téves felfogás, amely a lakáspiacon történő állami részvételt "eredendő bűnnek" tartja és kizárólag a piaci erőkre bízná a lakáspiaci hiányok, valamint az elmúlt évtizedekben felhalmozott torz helyzetek feloldását. Ezt erősíti a költségvetés kiadási szemlélete: hajlamos a többletkiadás révén jelentkező még nagyobb bevételekről megfeledkezni. A kormány az elmúlt év szeptemberében már hibát vétett, amikor a választási programjában ígért jövedelemintézkedésekkel párhuzamosan nem jelentett be egy új vállalkozásösztönző és beruházásélénkítő csomagot. Ez elbizonytalanította a befektetőket, és felerősítette a bérköltségek emelkedéséből, az európai gazdaság gyengélkedéséből, az európai uniós csatlakozás miatt megszűnő adókedvezményekből és az erős forintból származó kedvezőtlen hatásokat. A kormány most a második kisiklás felé tart, mert akkor állítja le a magyar gazdaság egyik motorját - a folyamatosan bővülő lakásépítést -, amikor a globális, de főként az európai konjunktúra még nem tért vissza.