Észrevételek és fenntartások

A büdzsé hiánya jelenleg magasabb, mint a tervezett éves deficit időarányos része, ám a Pénzügyminisztérium (PM) állítja, hogy a kiadási és bevételi összegek lefutása teljesen egybevág előrejelzéseivel. Ezt egyébként a piaci elemzők nagy része is elismeri, és inkább a költségvetés összeállításakor figyelembe vett makrogazdasági pályáról történő elmozdulás (alacsonyabb infláció, kisebb gazdasági növekedés) miatt aggódnak a 4,5 százalékos GDP-arányos hiány teljesüléséért.

Jelenleg tehát úgy áll a helyzet, hogy miközben a jegybank fenntartásait fogalmazza meg a fiskális politika elkötelezettségét illetően, addig a PM folyamatosan a tervekbe illeszkedő folyamatokról beszél. Ráadásul a jegybank a kiszivárgott információk szerint a napokban fogja lefelé módosítani inflációs prognózisait, és a monetáris tanács is többször nyilatkozott óvatos optimizmussal a dezinfláció trendjével kapcsolatban. (Kétségtelen, az előrejelzés így is valamivel a 2004-es 3,5 százalékos cél felett marad, de bőven a sávon belül lesz, és egyre nagyobb annak a valószínűsége, hogy a cél teljesül.)

Ennek fényében "jól el lehetne adni" a kormányzat és a jegybank javuló viszonyát, az együttműködés szorosságát. Ezzel szemben Járai Zsigmond nyilatkozatai a kormányzattal szembeni bizalmatlanságról tanúskodnak, ami sohasem szerencsés. További kommunikációs hibának tekinthető, hogy miközben a jegybank - elkerülendő a "számháború" kialakulásának lehetőségét - sohasem jelez előre költségvetési hiányt, csak keresleti hatást, addig Járaiból különböző fórumokon mégis ki lehet szedni deficitre vonatkozó (pesszimista) prognózisokat is.

Mivel a jegybankelnöknek van "politikai múltja", azok, akik nem tudják mire vélni a vita váratlan kiújulását, könnyen találhatnak nem szakmai motivációt is, és esetleg a kooperáció hiányát fedezhetik fel az erőteljes jegybanki kritikákban. Ez az MNB hitelességét is rontja.

Pedig a jegybank álláspontja végül is érthető. A spekulációs támadás után a monetáris politika eszköztelenné vált az infláció elleni küzdelemben, és tulajdonképpen már nem bízhat másban, mint eddigi szigorításainak késleltetett hatásában és a várakozások kedvező alakulásában. Ilyen körülmények között egyértelmű, miért nem örülnek a jegybankban, ha a költségvetés idei, amúgy is szerény, mindössze egyszázalékos GDP-arányos keresletmegszorításának teljesülését is veszélyben látják. Amennyiben az veszélyezteti a dezinflációs terveket, ez a monetáris politikát is érinti.

A figyelmeztetések azonban az utóbbi időben nem ilyen szövegösszefüggésben hangzanak el. Ilyen ütemű konszolidáció mellett kétséges, hogy a hiány 2005-re leszorítható-e a maastrichti kritérium szintjére (a GDP 3 százalékára) - hangzott a kritika, ami, ismerve politikusaink választások előtt tanúsított magatartását, valóban jogos aggodalom. Csakhogy ilyen összefüggésben a jegybanknak nem illik bírálnia a kormányt. Az euró bevezetésének időpontjáról ugyanis alapvetően a kormánynak kell döntenie, akkor is, ha az MNB véleményét érdemes kikérni (úgy is, mint fontos gazdaságpolitikai szereplőét és úgy is, mint a legjobb hazai kutatóhelyét).

Hivatalos céldátumra azonban az év második feléig várni kell. Azután talán már okosabbak leszünk, már csak azért is, mert a költségvetési folyamatok körüli vitához is több információ áll majd rendelkezésre.