Ideiglenes megoldások

Kétségtelenül forró nyárra számíthat Nyugat-Európa több kormánya, mert a tervezett nyugdíjreformok sok helyütt kellő töltetet adhatnak a tiltakozó mozgalmaknak. Az osztrák, francia, olasz vagy német kormány nem várhat dicsérő szavakat az érintettektől a nyugdíjkorhatár tervezett felemeléséért, a közalkalmazottak eddig kedvezőbb nyugdíjlehetőségeinek megszüntetéséért, esetenként a magasabb járulékok kivetéséért.

Az sem mondható, hogy a magánnyugdíjak bevezetése vagy kiszélesítése iránt osztatlan lenne a lelkesedés. Eddig az állami nyugdíj anyagi szempontból többnyire kielégítő öregkort kínált, miközben a tőzsdék hanyatlása sokakat bizalmatlanná tett a tőkefedezeti nyugdíjjal szemben.

A romló demográfiai viszonyok, a növekvő átlagéletkor miatt elkerülhetetlen lépéseket Magyarországon az átalakulás viharában már megtették. Nálunk kevesebb védője akadt az állami nyugdíjrendszernek, amely, igaz, már jóval korábban becsődölt, és várományosai nem találták méltónak arra, hogy tüntessenek érte. Államkasszánk őreinek szerencséjére az uniós felzárkózáskor várható termelékenységi nyereség, a bér- és áremelkedést egyenlő arányban figyelembe vevő svájci indexálású emelési formula (és nem utolsósorban az alacsony induló nyugdíjszint) némi garanciát kínál arra, hogy a nálunk is amúgy pocsék demográfiai arányok évtizedekig ne veszélyeztessék a rendszert összeomlással.

A csőd hiánya azonban még nem egyenlő a sikerrel, sem itt, sem másutt. Hosszú távon csakis megfelelő demográfiai viszonyok, jó járulékfizetők, féken tartott munkanélküliség garantálhatják, hogy az aktívak produktuma fedezetet adjon kielégítő szintű állami nyugdíjakra, illetve a magánpillér gyarapodását szolgáló osztalékokra és kamatokra. Ez azonban már túlmutat a nyugdíjrendszeren.