BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Mindenki erősödik

2003.05.19., hétfő 00:00

A Fidesz XVII. kongresszusának látványossága és lendületessége azt sejteti, hogy a szövetséggé szélesedő pártnak lehet energiája kikeveredni esztendeje tartó válságából. Noha a 2002 áprilisában elveszített országgyűlési választások után Orbán Viktornak néhány hónapig még sikerült összetartania a jobboldal bázisát, utóbb brutálisan felborult az erőviszonyok egyensúlya. A magabiztos koalíció, azaz elsősorban és mindenekelőtt a szocialisták hatalmas előnyre tettek szert, amelyre - a korábbi ciklusok tapasztalatai alapján ez szinte példátlan - sikerrel vigyáznak mindmáig.

A Fidesz-Magyar Polgári Szövetség megalakítása és a volt kormányfő elnökké választása persze önmagában nem garancia a sikerre. A kongresszuson meghozott döntések révén még semmi sem fejeződött be. Minden most kezdődik, hiszen pusztán a végrehajtandó korrekciókhoz szükséges előkészületeket abszolválták. Ami történt, lehetőséget teremt, éspedig arra, hogy ott faragjanak az MSZP fórjából, ahol a legfontosabb: a társadalmi beágyazottság terén. A Fideszben úgy látják, csakis akkor van esélyük a baloldal legyűrésére, ha a szervezetnek több tíz- vagy akár százezer tagja és erős, aktív és kreatív alapszervezete lesz minden egyes választókerületben.

A szövetség - amint az a prominensek mondandójából és az alapítólevélből kiolvasható - ismét a maximumot célozza meg. Arra törekszik, hogy a baloldalon és a baloldali liberalizmuson kívül eső teret teljes egészében lefedje. Ebben a képletben nincs helye az MDF-nek. Pillanatnyilag úgy tűnik, a Fidesz lemondott arról, hogy exszövetségesét meggyőzze, inkább megkísérli elszívni előle az oxigént. De nem is ez a lényeg. A meghozott döntésekre leadott szavazatok elsöprő egyöntetűségéből levonható, hogy a helyi szervezetek és a hátrébb kényszerült élvonalbeliek ellenérzései sem erőteljesek. Innen nézvést tehát csupán a legfontosabb kérdés megválaszolatlan. Jelesül, hogy a szövetség valóban szövetség lesz-e, és ha igen, annak is fog-e látszani. Magyarul: átmenthető-e a mindennapokba a kongresszus lendülete.

Annál inkább, hogy az ellenfél - amely immár még kevésbé "utód", minthogy az Európai Szocialisták Pártjának teljes jogú tagjává nemesedett - is egyre erősebbnek látszik. (GA)

A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.