Távolodó eurózóna

Nagyon is sok. Egyrészt a csatlakozási tárgyalások befejeződtek, az EU-tagság eldöntött tény. A lakosság zöme sorsa javulását reméli az integrációtól, és igen nehezen fogadna el újabb megszorításokat. Márpedig az eurózóna-csatlakozás költségvetési kritériumának gyors teljesítéséhez a legtöbb új EU-tagnál további, olykor nagy áldozatokat is követelő deficitlefaragásra lenne szükség.

Másrészt a világgazdasági konjunktúra kilátásai is sokat romlottak az elmúlt fél évben, s ennek egyenes következményeként a régi tagok importhajlamára vonatkozó előrejelzések is. Emiatt az exportorientált gazdasággal rendelkező belépőknél akkor is nehezebb lenne megvalósítani a deficitlefaragást, ha egyébként adott lenne a politikai akarat. Harmadrészt pedig van egy kevéssé kimondott, ám valós tényező is: aláírt csatlakozási szerződéssel a zsebben már bátrabban lehet kimondani, hogy nem rohanunk ám annyira az eurózónába. A csatlakozási tárgyalások lezárása előtt saját alkupozícióját nehezítette volna az az ország, amely - annak dacára, hogy elfogadta, előbb-utóbb át kell vennie az eurót, nem kaphat végleges derogációt a britek vagy a dánok mintájára - nyíltan zászlajára tűzte volna, hogy nem árt alaposan megfontolni, melyik az egységes valuta honi bevezetésének optimális időpontja.

Az euró átvételének költség-haszon elemzése ugyanis nem mutat olyan egyértelmű képet, mint az EU-csatlakozásé. Az uniós belépés hátrányai még az átlagember számára is egyértelmű módon törpülnek el az előnyök mellett, az eurózónához való csatlakozás esetében viszont még a szakemberek is erősen vitatkoznak arról, hogy a pozitívumok vagy a negatívumok vannak-e többségben egy olyan ország számára, mint például Nagy-Britannia.

És valóban: az önálló monetáris politika elvesztése, a saját árfolyam-politika vége, a kisebb fiskális mozgástér, a nemzeti valuta felértékelődéséből eredő jóléti hatások megszűnése mind-mind olyan megfontolás, amelyet még Közép- és Kelet-Európában sem lehet egyszerűen lesöpörni az integrációs kényszer mindent űberelő érvével. Lehet ugyan hosszan sorolni az egységes valuta előnyeit is térségünk számára (alacsonyabb reálkamatszint, kisebb valutakockázat, kisebb tranzakciós költségek, jobb országimázs, nagyobb működőtőke-beáramlás, erősebb fiskális fegyelem stb.), de az euró bevezetéséig vezető út lassúbb GDP-növekedést ígér a kritériumok sietős teljesítése esetén. Márpedig ez az újraválasztási kényszer miatt rövid távon gondolkodó politikusok közül nincs mindenkinek ínyére.

Az euróátvétel optimális időpontja persze sokkal súlyosabb szakmai kérdés annál, mint hogy egy ilyen rövid írásban egyértelműen állást lehessen foglalni bármilyen konkrét javaslatról, pró vagy kontra. Az igazi szakmai és politikai viták a tagjelölt országokban még csak ezután kezdődnek. S mindeközben valósággá válik Jacques Delors egykori európai bizottsági elnök elképzelése arról, hogy az EU bővítési kényszerére a megfelelő válasz a régi tagok közti kapcsolat szorosabbra vonása, aminek egyik legegyértelműbb eszköze az egységes valuta.