A kereskedelmi szankciók újragondolása
A szankciókat alkalmazók megközelítése azonban rossz, mert a nemzetközi marginalizáció az átlagpolgárokat sokkal jobban sújtja, mint a diktatórikus rezsimeket. Ideje visszafogni a gazdasági szankciók használatát, és azokat jobban a despoták ellen fordítani.
Az utóbbi idők leghíresebb szankciói azok voltak, amelyeket az apartheid alatt Dél-Afrika ellen vezettek be. A világközösség nagy része leállította dél-afrikai kereskedelmét, és leálltak az ottani vállalatokba történő befektetések. Ezek a szankciók látszólag felgyorsították a barbár rendszer bukását, de egy nagy siker nem teszi semmissé a sok kudarcot. Ráadásul nagyon valószínű, hogy a világközösség más utakon is segíthette volna az apartheid megdöntését.
Természetesen a szankciók hatékonyan károsíthatják meg a célország gazdaságát. Napjaink globális gazdaságában a gazdasági fejlődés azon múlik, hogy egy ország integrálódott-e a termelés, a kereskedelem és a befektetés világhálójába. Egy szankciók által kizárt nemzetgazdaság valószínűleg stagnálni fog, de akár össze is omolhat.
Dél-Afrika gazdasága így az egy főre jutó kibocsátás abszolút csökkenését szenvedte el a kiterjedt szankciók évei alatt, de nem csak a szankciók okolhatók a hanyatlásért. A gazdaságot a politikai békétlenség is pusztította, ahogyan az arany világpiaci árának esése is, amely az utolsó években egybeesett az apartheidellenes megmozdulásokkal. Mégis, Dél-Afrikát súlyosan érintették a szankciók, és ez sok más országra is igaz.
Kuba ma nehéz gazdasági terhet cipel, nemcsak saját gazdaságpolitikai hibái folytán, de az Egyesült Államok által a 60-as évektől bevezetett kereskedelmi és befektetési korlátozások miatt is. Haiti gazdasága zuhanórepülésbe kezdett, amikor Amerika szankciókat vetett ki rá a 90-es években, állítólag a demokrácia újjáélesztésére. Az Egyesült Államok még ma is megakadályozza Haiti segélyezését, mert néhány jobboldali kongresszusi képviselő el akarja távolítani Aristide elnököt.
Irak és Észak-Korea szintén megszenvedte a szankciókat. Irakban a 90-es évek során gyerekek milliói betegedtek meg, és rengetegen haltak meg, mert a nemzetközi szankciók hozzájárultak az ország gazdaságának tönkretételéhez. Észak-Korea gazdasága a 90-es években végképp összeomlott, kiterjedt éhínséghez vezetve. Ismételten: mindez Észak-Korea politikai despotizmusa, szörnyű gazdaságpolitikája, valamint a nemzetközi szankciók kombinációjának eredménye.
Mianmar máris óriási árat fizetett elszigeteltségéért. A nemzetközi szervezetek visszafogták vagy megszüntették tevékenységüket az országban, és sok kétoldalú külföldi segélyt is megszüntettek. A következmények egyikeként elszabadult a HIV/AIDS, és az ország szinte semmilyen segítséget nem kap a járvány megfékezésére. Mianmar HIV/AIDS-válsága ma messze a legsúlyosabb Délkelet-Ázsiában.
Világos ugyan, hogy a szankciók sok helyen okoznak szenvedést, de milyen gyakran érik el kívánt céljukat? Mianmarban, Irakban, Észak-Koreában és Kubában a despotikus rezsimek nemcsak túlélték a szankciókat, de még elnyomóbbakká váltak. Ezek a rezsimek a külföldieket okolhatták a hazai nehézségekért, még akkor is, ha saját hibáik és az emberi jogi visszaélések okozták a válságot.
Valóban, a szankciók meggyengítik a gazdaságot és a közegészséget, de nem feltétlenül teszik valószínűbbé egy despotikus rezsim bukását. Céljuk szerint a szankciók azáltal ássák alá a rezsimet, hogy elterjedt békétlenséget okoznak, és szűkítik a kormány hatalmi alapját és adóbevételeit. De a szankciók a magánszektornak egy ellenzék finanszírozására irányuló képességét is gyengítik, hajlamosak elvágni a hazai ellenzéket a támogatás nemzetközi forrásaitól, és inkább csökkentik, mint növelik a visszaélésekre irányuló nemzetközi figyelmet.
Néhány pótlólagos hatás még ártalmasabb. Amikor az üzletelés törvényes módjait betiltják, a törvénytelenek válnak vonzóbbakká. Sok szankció alatt lévő ország, mint Mianmar, a globális drog-, fegyver- és emberkereskedelem, valamint a pénzmosás kiindulópontjává vált. A kábítószer-kereskedelem vagy más törvénytelen tevékenység egész kormányokat gyűrhet maga alá, a despotizmustól a nemzetközi szervezett bűnözés felé fordítva azokat.
Azt jelenti ez, hogy a világnak semmit sem kellene tennie az elnyomó rezsimekkel? Nincs könynyű válasz, de amennyire lehetséges a gazdaság meggyengítése nélkül meggyengíteni egy kormányt, ilyen lépéseket kellene tenni. Például az úgynevezett "okos szankciók" szűkebben összpontosítanak a politikai elitre.
Az okos szankciók közé tartozik a despoták és családtagjaik utazási kedvezményeinek megvonása és a despoták nemzetközi üldözhetősége. A vezetők így foglyokká tehetők saját országukban. Az okos szankciók emellett a katonai eszközök kereskedelmét is megcélozhatják, megbénítva a despotikus rezsimek fegyveres erejét. A külföldi segélyeket ráadásul a kormányoktól a nem kormányzati szervezetek felé lehet irányítani, megerősítve a civil társadalmat ezekben az országokban.
Könnyű Mianmar kormánya ellen szavazni, de nehezebb politikai változást elősegíteni. Mianmar kiéheztetése valószínűleg nem segít, de biztosan súlyosbítja lakosságának szenvedéseit. Természetesen a szankciókat alkalmazó országok nem ezt akarják, de ez nem kisebbíti felelősségüket.
Copyright: Project Syndicate
