Támogatni kell, de hogyan?

Melyek lehetnek ezek a célok? A hazai lakásállomány elhasználódott: tartósan kevesebbet építettünk, mint amire az otthonok folyamatos megújulásához, a lakáskörülmények szinten maradásához szükséges lett volna. Ezzel az emberek életkörülményei romlottak, hiszen az új lakásba költözni képteleneket mind nagyobb fenntartási költségek terhelik (lásd panelcsapda).

Az alacsony életszínvonal a népesedésre is kihat. Saját fedél nélkül kisebb a gyermekvállalási kedv, ami hosszabb távon a társadalombiztosítási rendszer összeomlásával fenyeget. Ráadásul közben az amúgy munkaképes pedagógusok is feleslegessé válnak.

A szerény építkezési hajlandóság a gazdaságot is visszafogja. A több új otthon nagyobb építőipari teljesítményt, több munkahelyet, kisebb munkanélküliséget jelent. A nagyobb lakásállomány likvidebb ingatlanpiacot eredményez, ami növelheti az országon belüli mobilitást. A munkaerő-vándorlás könynyítése pedig az ország versenyképességét javítja.

Ezeket átgondolva pártállástól függetlenül a lakásépítés támogatását szorgalmazzák a politikusok. Így könnyen ígéretspirál alakulhat ki: a felek egyre feljebb srófolják a támogatásokat, aki pedig visszalép és óvatosságra int, politikailag ellehetetleníti magát. Nem az a kérdés tehát, hogy támogassunk-e, hanem hogy hogyan. Hiszen a rossz anyagi helyzetűek gondjait szociális támogatással, a fiatalokét olcsó bérlakásokkal, az építőiparét más nagyberuházással is orvosolni lehet. A különbség csak az, hogy míg az új otthonok építése megoldja a problémát, az utóbbi intézkedések elodázzák a kezelést és konzerválják a társadalmi egyenlőtlenségeket.

A bérlakásban élők utódaikra is csak a bérleti jog megöröklésének reményét hagyják. A gyermekvállalási kedv sem lendül fel, ha két fiatalnak csak bérletre van reménye: miért hinnék, hogy a gyerekek ellátása mellett össze tudnak majd spórolni egy nagyobb lakásra valót? A nagy építkezések a negyvenéves lemaradás behozásával ritkulnak, sztrádára meg már ma sincs elég pénz.

A hatalmas állami tőke lekötését igénylő szociális lakásépítés dominánssá tétele pénzügyileg sem szerencsés. Miközben a költségvetés az azonnali bevételeket és az elhúzódó kiadásokat preferálja, ez a konstrukció egyszeri nagy kiadást és a bevételek lassú csepegését hozza, ráadásul a szociális okok miatt a befolyás is bizonytalan.

Az új lakások építését kell tehát ösztönözni. A végeredmény szempontjából mindegy, ki kapja a támogatást: a több új lakás lenyomja az árakat, s ennek előnyeit a támogatástól elesők is élvezhetik.

Amíg viszont a méltányos hasznot is tartalmazó 190-200 ezer forintos négyzetméterár helyett csak 250-450 ezres - vagyis tetemes extraprofitot tartalmazó - ajánlatokkal találkozunk az építőcégek hirdetéseiben, nem mindegy, konkrétan kit támogatunk. Hiszen évekig is folyhat még ki a közpénz, mire telítődik a többség számára elérhetetlenül drága, vagy használhatatlanul kicsiny lakások piaca, s a vállalkozók végre reális árú, az átlagos igényeknek megfelelő otthonokat kezdenek építeni. Az időszakot csak a bérek gyorsabb felzárkózása rövidítheti le, de ahhoz meg a termelékenységet kellene végre igazi ösztönzőcsomaggal és adómérsékléssel javítanunk.

A felső értékhatár leszállítása a közpénzt a luxusszegmensből tereli el, az egyidejűleg csak egy lakás finanszírozását engedő passzus pedig a befektetési céllal vásárlók extrahozamát korlátozza. Helyesen nincs viszont előírás "első lakásra". A nagyobba költöző családosok, a gyerekeiket segíteni akaró szülők ugyanis legalább olyan értékesek, mint az önálló életet kezdő fiatalok.

Nem célszerű viszont a támogatások teherviselő képességet figyelmen kívül hagyó újraosztása (adókedvezmény eltörlése), hiszen túl-keresletet okoz, és a lakást később fenntartani nem tudók ismét állami beavatkozást követelnek majd. Viszont nagyban segítené a szerényebb jövedelműek esélyeit, ha a mai 45-60 százalékos gyakorlattal szemben a jelzáloghitelek a lakás 70-100 százalékát fedeznék, ahogy az megszokott nemcsak az Egyesült Államokban, hanem Csehországban is. Ezzel ráadásul biztosítható, hogy kényszerértékesítéskor a bank a reális ár elérésében legyen érdekelt, szemben a mai helyzettel, amikor a tulajdonos kisemmizését eredményező gyors elkótyavetyéléssel is megtérül a hitel.