Vadkelet

Oroszországban minden megtörténhet, és annak az ellenkezője is. Amikor egyre több külföldi befektető kezdett úgy tekinteni az orosz gazdaságra, mint (Kína mellett) a jövő nagy reménységére, amikor - a vezető ipari hatalmak cinkos támogatásával - a nemzetközi közvélemény kezdte elringatni magát abban a tévhitben, hogy Oroszország valóban a piacgazdaság és demokrácia útjára lépett, akkor sokaknak keserű csalódást okozhat a Jukosz-részvények állami lefoglalása. Pedig az ügy tulajdonképpen logikus állomása az orosz kapitalizmus sajátos fejlődési útjának.

Az orosz oligarchák jelenlegi vesszőfutása - köztük a Jukosz fő tulajdonosáé, Mihail Hodorkovszkijé - ugyanolyan idegen a fejlett piacgazdaságokban kialakult normáktól, mint a rendszerváltás idején az állami vagyonok átjátszása volt ugyanezekhez az emberekhez. S még csak nem is feltétlenül törvénytelenségekről lehet beszélni, hiszen a jogszabályok megfelelő alakításával, értelmezésével könnyedén fenn lehet tartani a jogállamiság látszatát.

A dolog attól kezd érdekessé válni, hogy időközben számos nyugati cég hatalmas pénzeket fektetett ebbe a rendszerbe, nyilván az extraprofit reményében. Nekik viszont tudniuk kellett, milyen kockázatot vállalnak ezzel. Mivel lenne magyarázható különben, hogy az amerikai Exxon olajcég még akkor is tárgyalásokat folytatott a Jukosz részvényeinek megvásárlásáról, amikor már hónapok óta tartott a Kreml hajtóvadászata a cég tulajdonosai, vezetői ellen?

Persze a tét óriási. Gazdasági és politikai egyaránt. De ez eddig is így volt. Most mindössze annyi történik, hogy egy rövid időre fellebben a fátyol, és az orosz vadkelet a maga csupasz valóságában mutatkozik meg mindenki előtt.