Vidéki látogatók Brüsszelben

Jönnek "EU-t nézni". Tegyük hozzá - még éppen jókor. Az utolsó pillanatban.

Az egyik ilyen küldöttség tagja volt az a megyei vezető is, aki néhány éve még azzal engedte el nemzetközi ügyekért felelős munkatársát Brüsszelbe - hivatalos EU-ismereti kurzusra -, hogy megérdemli azt a kis kirándulást, menjen csak, ha éppen így akarja jól érezni magát. De aligha érezte - akkor még - úgy, hogy ennek az ottani, napi munkában is sok hasznát látják majd. Most már maga a főnök is útra kelt. És tele volt kérdéssel.

Úgy adódott, hogy e sorok írója is - előadóként, vitavezetőként - szemtanúja lehetett néhány ilyen látogatóprogramnak. Érdekes - és bátorító is - volt látni, ahogy egymás után estek le a tantuszok. Például az Európai Parlament és az Európa Tanács épületeinek fizikai megtapasztalása - no meg a helyszínen kapott tájékoztatók - után láthatóan sokakban most tudatosult igazán a felismerés, hogy jövő májustól bizony bőven lesznek olyan jogszabályok, amelyeket EU-szinten (Európa Tanácsban, Európai Parlamentben) fogadnak majd el, és mégis: (akár) közvetlen magyar törvény is lehet belőlük. Például az állattartásról, vagy szennyvíztisztításról. Nem is olyan mindegy tehát, hogy voltaképpen kicsodák, hogyan, hol, miről is határoznak ebben az EU-társasjátékban. S hogy hol tud ebbe becsatornázódni a magyar érdek, a magyar vélemény.

De a legfontosabb minden alkalommal talán annak felismerése, hogy itt valóban nagy pénzeket osztanak majd el, amikről viszont le is lehet maradni. Még fair játékszabályok és feltételek mellett is: ha valaki nem találja meg időben a kiírást, nem ért az űrlapok kitöltéséhez, nem tud "ütős" projektet írni, nem tud jó pénzügyi tervet mellé rakni, akkor az a megye, az a város, az a régió kevesebb ingyentámogatásra számíthat. Talán semmire. És ezt előbb-utóbb valaki(k) számon kéri(k) majd.

A kilátogatók közül sokan megsúgják, hogy dacára a - különösen a csatlakozási népszavazást megelőző - rengeteg tájékoztatónak, fórumnak, kiadványnak, vidéken még ma is bőven akad, aki úgy érzi, hogy ebbe az egész "EU-dologba" a vidéket csupán "belelökték", s ők mindennek inkább csak a hátrányát láthatják majd. Egy sor dolog bonyolultabbá válik, egy sor dolgot új feltételek behatárolnak, egy sor dolgot nem lehet majd a régi módon folytatni - miközben maga az "EU-zás" megmarad afféle úri huncutságnak, külpolitikának és egy elit kör "bulijának".

Innen kéne a többségnek eljutnia oda, ami a mai tagoknál bizonyított adottság, hogy tudniillik az uniós tagságnak a legnyilvánvalóbb haszonélvezője a vidék. Kifizetett pénzekben is, korábbi elmaradottságából felemelt régiókban, megőrzött vagy korszerűsített vidéki kultúrákban, létesítményekben, kisközösségi programokban is.

Mindezek felismeréséhez is segítenek hozzá ezek a brüsszeli "EU-utak". Még akkor is, ha persze az "EU-t" mint olyat nem lehet csak úgy "megnézni". Nem egy EU-székházból áll az egész, mint a New York-i ENSZ-palota, hanem épületek tucatjaiban szétszórt mintegy 20 ezer munkahelyből, és mögöttük egy sokszereplős, bonyolult jogalkotási, érdekérvényesítési rendszerből. Körbe kell járni mindenfajta intézményeit, hús-vér valóságában kell találkozni az ott dogozó munkatársakkal, hogy arcot, értelmet kapjon az egész. Cserébe néhány nap is láthatóan elég ahhoz, hogy eloszlassanak mítoszokat egyfelől, megláttassanak potenciális lehetőségeket másfelől. És minimum úgy induljanak vissza, hogy "azért a fiúkat elküldjük majd valami tanfolyamra, mert ezt azért meg kell tanulni".

Egy biztos: a közös mezőgazdasági politika révén a vidék érintettsége persze hamar érezhetővé válik majd. De az igazi áttörést a regionális politika révén való érdekeltség hozhatja el. A megyei meg regionális vezetők mostani brüszszeli "körülnézései" voltaképpen megelőlegezett érdeklődést jeleznek, egy olyan helyzetre, amikor még több minden fordul meg közvetlen náluk, rajtuk is. Ma csak egy nemzeti fejlesztési program van a hét régió számára. Előre borítékolható, hogy ha majd mindegyik fokozottabban a maga ura lesz ebben a tekintetben is, a maradék "tantuszok" is hamar leesnek. Csak ne legyen túl késő!