Az unió legjobban előkészített bővítése

Brüsszel



Ön szerint mi a legfontosabb üzenete a mostani jelentésnek?

Ezúttal nem a szokásos, évenként ismétlődő országjelentéssel van dolgunk, miként nincs szó mindenre kiterjedő átfogó értékelésről sem. Kizárólag annak megvizsgálására szolgál, hogy a leendő újabb tagországok teljesítették-e a csatlakozási tárgyalásokon tett kötelezettségeiket. Mindehhez több ezer tételt rostáltunk át, és amennyire látom, a végeredmény aláhúzza azon meggyőződésemet, hogy ez az EU történetének legjobban előkészített bővítése. A csatlakozó országok kellő mértékben felkészültek, és az uniós intézmények működésében az új államok megjelenése semmilyen zavart nem fog előidézni. Mindez nem mond ellent annak, hogy akadnak olyan területek, ahol az új tagországoknak haladéktalan és érdemi erőfeszítéseket kell még tenniük annak érdekében, hogy jövő év május 1-je előtt tényleg minden a helyére kerüljön. A mostani jelentést olvasva persze mindenki ezekre a területekre fog figyelni. De kezeljük a helyén a dolgokat! Ahol ténylegesen súlyos problémákat voltunk kénytelenek regisztrálni, alig három százalékát teszi ki az EU-joganyag egészének.



A három százalék persze adódhat kiugróan fontos ügyekből is?

Ez igaz. De úgy látjuk, hogy a netán meglévő elmaradások nem az unió intézményeinek vagy egységes piacának működésére jelentenek fenyegetést. Sokkal inkább arról van szó, hogy ezek léte a tagság nyújtotta előnyök teljes körű élvezésétől foszthat meg kezdetben egyes csatlakozó országokat. Bár a magam részéről egyelőre még ezt is elkerülhetőnek vélem. A leendő tagállamok kormányai tökéletesen tisztában vannak azzal, hogy hol vannak a gyenge pontok. Mi több: az év során tett korábbi figyelmeztetéseink nyomán hónapok óta azt is tudják, hogy ezek az elmaradások Brüsszelben figyelmet keltettek, úgyhogy az esetek többségében komoly haladást is regisztrálhattunk számos, addig bírált területen.



A sokat emlegetett védzáradék-intézkedés lehetősége is mintha végül háttérbe szorult volna.

Megemlítjük magát az eszközt mint lehetséges intézkedést, de egyelőre nem látszik semmi olyan ok, amely miatt fel kellene vetni ezek tényleges alkalmazását is. Most mindenesetre egyetlen konkrét ügyhöz sem kapcsoltunk ilyet.



Szinte minden jelölt országnál téma maradt az állategészségügy és az élelmiszer-biztonság. Ennyire rossz a helyzet?

Ezt is a helyén kell kezelni. Nem azt mondjuk, hogy ezen a téren mindenütt drámai a helyzet. Arra akartuk csak ismételten felhívni a figyelmet, hogy ha valamely termék nem teljesíti a szükséges normákat, akkor nem engedik majd be az EU egységes piacára. Ennyi és nem több.



És hogyan akarnak érvényt szerezni ennek, ha nincs védzáradék?

Először is - még egyszer -, nem hiszem, hogy jövő májusra annyi megoldatlan hiányosság maradna, hogy a védzáradékról egyáltalán gondolkodni kellene. Ám ha mégis, úgy éppen az élelmiszer-biztonság területén adott jogszabályok magukban foglalnak lehetséges védintézkedéseket is. A fogyasztóvédelemben illetékes biztos, David Byrne választhat majd aközött, hogy elmaradást észlelve a vonatkozó jogszabály nyújtotta védeszközhöz nyúl, vagy a csatlakozási szerződésben rögzített általános védintézkedést aktivizálja. A lényeg, hogy az uniós normáktól elmaradó - tehát elvben fogyasztót veszélyeztethető - termék nem kerülhet be az egységes piacra, és nem is fog bekerülni ilyen.



Mi a helyzet a korrupcióval? Mintha Brüsszelben enyhébben ítélnék meg azt, amit a nemzetközi felmérések annyira sötéten festenek le.

Először is nincs garancia arra, hogy az említett felmérések alapjául szolgáló információk teljesen tényszerűek. Gyakran inkább benyomásokból, pillanatnyi társadalmi megítélésből indulnak ki. Persze senki sem tagadhatja, hogy a korrupció létezik. De ott már erős kétségeim vannak, amikor valaki azt állítja, hogy a csatlakozó országokban a helyzet romlott a korábbi évekhez képest. Az, hogy a nyilvánosságra került korrupciós ügyek száma ma nagyobb, nem feltétlen jelenti azt, hogy általában is nagyobb a korrupció. Az én olvasatomban ez inkább azt jelenti, hogy a korrupció elleni harc kezd eredményes lenni.



Mennyire okoz még ön szerint zavart a magyarországi státustörvény?

Ezzel az üggyel a mostani jelentés nem foglalkozik. Ami mostanra maradt, az egy kétoldalú kérdés Magyarország és Szlovákia között. Nem hiszem, hogy bármi értelme volna ezt az egész vitát a mi szintünkön elölről kezdeni megint. Mindkét ország nagyon jól tudja, hogy a tagállamok azt várják tőlük: jussanak megállapodásra - és ők dolgoznak is rajta.



Viszont közben Magyarország kitartóan lobbizik az alkotmányozó konferencián is annak érdekében, hogy a kisebbségek kollektív jogait említsék meg a szövegben. Akadnak, akik úgy látják, Magyarország a nemzetiségi kérdés különböző formájú napirenden tartásával a többség által meghaladottnak vélt ügyet akar folyton az előtérbe állítani.

Úgy gondolom, hogy mindenki érti a probléma hátterét. Az természetes, hogy a kormányközi konferencián Magyarország igyekszik megvédeni érdekeit. Minden azon múlik, hogy miként teszi ezt. Ha mondjuk Magyarország azt mondaná, hogy számára minden más ettől függ, és ha ebben nem teljesítik az általa szabott feltételt, akkor blokkolni fogja az egész alkotmányozó folyamatot, az persze általános irritációt váltana ki. De nem úgy látom, hogy ez lenne a magyar megközelítés. Sok ország napirendjén akad amúgy olyan ügy, amit az eddigiek kiegészítéseként meg kívánnak még vitatni.



Milyen esélyt lát ebben a magyar ügyben?

A felvetés figyelemre méltó, de becslésem szerint igen nehéz lesz valamenynyi tagállam támogatását megszerezni hozzá.



A feltételezés az volt, úgy válunk az unió tagjaivá, hogy a történelmi okokból megörökölt konfliktusokat magunk mögött hagyjuk. Lehet, hogy mégis bevisszük magunkkal?

Meggyőződésem, hogy az egész problémakör eltűnik majd a csatlakozás után.



Még mindig az alkotmányozó konferenciánál maradva: Lengyelország láthatóan nagyon beásta magát a szavazati rendszer reformját célzó törekvésekkel szemben. Ön szerint nem áll fenn a veszély, hogy mindez egy ponton túl az egész konferenciát túszul ejtheti?

A magam részéről természetesnek tartom, ha egy új tagállam igyekszik megtalálni a helyét az integrációs folyamatban. Mindeközben nem várható el, hogy az új tag ugyanazokkal a tapasztalatokkal lásson mindehhez hozzá, mint mondjuk az alapító államok. Ami a konkrét ügyet illeti, el kell ismerni, hogy a kérdés kiemelten reflektorfényben állt Lengyelországban a csatlakozási szerződésről tartott népszavazás előtt. Ténykérdés, hogy a lengyel politikai vezetés többször értésre adta: a meglévő szabályok alapján tekinti célnak a taggá válást, nem pedig valami más, későbbiekben születő játékszabályok szerint. Ennyiből mindenki tudta, hogy a szavazási ügy kapcsán a lengyel diplomácia nem riad majd vissza a politikai összecsapásoktól sem annak érdekében, hogy megőrizhessék a nizzai megoldást. Ha úgy tetszik, ez nem meglepetés. Másfelől viszont úgy vélem, hogy mindenki tudja: a folyamat végén valahogy mégiscsak kompromisszumra kell majd jutnunk. Ne feledjük: mi még mindig abban a szakaszban vagyunk, amikor mindenki a saját álláspontját vázolja, és ezek az álláspontok, az őket kísérő nyilatkozatok egyelőre látszólag egymást kioltóak. De az ilyesmi természetesnek tekinthető egy kormányközi konferencia adott fázisában.



Ön több mint négyéves biztosi tapasztalattal hogyan látja: tényleg olyan fontos, hogy legyen minden országnak saját biztosa?

Igen. Ezért is foglalt a bizottság ennek szellemében állást. Szerintem amúgy ez nem több szervezési kérdésnél. Huszonöt taggal is meg lehet a testület munkáját úgy szervezni, hogy az hatékonyan működjön. Éppen erre kínál receptet a mi ajánlásunk, amely munkacsoportokba szervezné az amúgy azonos jogokkal rendelkező biztosokat. Ezek részint szuverén módon döntenének a hatáskörükbe tartozó ügyekben, részint nézeteltérés vagy kétség esetén bármely kérdés a testület egésze elé is vihető. Ez utóbbi amúgy főként csak stratégiai jelentőségű ügyekkel, vagy például tagországokat érintő szabálysértési, alapvető versenypolitikai eljárásokkal foglalkozna. Mindez tökéletesen megvalósítható. Meggyőződésem, hogy különösen a kisebb tagországok számára meghatározó jelentőségű, hogy taggal rendelkezzenek a testületben. Az Európai Bizottság léte náluk sokkal inkább szem előtt van - számukra az általuk delegált személy Mr. vagy Mrs. Európa. Az új tagországokban mindez egészül ki azzal a jogos aggodalommal, hogy nem lenne jó, ha a csatlakozás után az játékszabályok hirtelen hátrányukra változnának.



Csökkenhet a tagság támogatottsága?

Pontosan. Nincs arra nézve garancia, hogy a jelenlegi EU-párti politikai közhangulat nem változhat. Lehetnek majd olyanok, akiket például kiábrándít, hogy az életfeltételek nem fognak egyik napról a másikra láthatóan javulni. Ezt persze mi soha nem is ígértük, de nem titok, hogy vannak, akik arra számítanak, hogy a csatlakozás után egy csapásra nőni fog az életszínvonal. Azaz nem lehet kizárni, hogy a tagság első éveiben az EU támogatottsága csökkenni fog. Miközben éppen ugyanekkor kell majd ratifikációra bocsátani a leendő új szerződését! Nem nehéz megjósolni, hogy ha ennek egyes elemei támadásra adhatnak okot, akkor azt az EU ellenzői meg is fogják lovagolni. És a régi tagországokban szerzett tapasztalatok arra intenek, hogy például egy uniós ügyben tartott nemzeti népszavazás komoly politikai kihívást jelent.



Visszatérve a bizottsághoz: ön szerint melyek a legfontosabb szempontok az új biztos kiválasztásánál?

Nincs erre általános EU-szintű szabály, csupán annyi, hogy a végső döntést az Európai Bizottság elnöke hozza az érintett kormánnyal egyetértésben. Más kérdés, hogy a politikailag kényelmetlen helyzet elkerülése végett kívánatos, hogy mielőtt valamely tagállam végső ajánlását megteszi, tájékozódjon jelöltjének várható fogadtatásáról. Főként, hogy az Európai Bizottság elnökének nem csupán ezt az egy - például magyar - jelöltet kell mérlegre tennie, hanem az egész, 25 vagy 30 fős testület bonyolult egyensúlyát is meg kell tudnia teremtenie.



Mit fognak csinálni az új biztosok május és november között?

Az már lényegében eldőlt, hogy a jelenlegi bizottság utolsó hat hónapjára nem fogják újraosztani a feladatokat. Ebben az időszakban már a leköszönés felé tartó testület amúgy sem nagyon hoz fontos döntéseket. A magam részéről azt tartanám a leghelyesebbnek, ha ebben a hat hónapban csoportokat hoznánk létre a jelenlegi és a bekapcsolódó új biztosok összekapcsolására. Ily módon az újak is azonnal megismerkedhetnének kifejezetten fajsúlyos portfóliók tartalmával, miközben teljes mértékben részt vehetnek a döntéshozási folyamatban. De mindehhez nem állítanánk fel túl sok szabályt.



És ön? Szívesen folytatná?

Az ember nem jelentkezik egy EU-megbízatásra, hanem felkérik rá - ha egyáltalán.