Prodi-bizottság: oszlásnak indult?

A bizottság nincs többé - a sommás ítéletet nem akárki, maga Jacques Delors, a hajdani legendás bizottsági elnök jelentette ki a napokban egy szakmai fórumon. Tény, hogy effajta lemorzsolódási sorozatra nem emlékszik senki. Főként, mert a Jacques Santer által vezetett előző testület idő előtt kényszerült lemondani 1999-ben, az előtte 10 éven át regnáló Delors idején pedig elképzelhetetlen lett volna az ilyesmi.

A jövőben talán elvárható lehetne a bizottsági tagoktól, hogy kötelezzék magukat hivatali idejük letöltésére - fogalmazott óvatosan újságírók kérdésére válaszolva a brüsszeli testület első leendő magyar tagja, Balázs Péter (ma még brüsszeli EU-nagykövet) is. Ő persze kényes helyzetben van, hiszen eredetileg választott mentora, Michel Barnier - akihez jó viszony fűzi, és akit nagyra tart - maga is a "dezertőrök" sorába lépett, midőn brüsszeli regionális politikai székét hirtelen francia külügyminiszterségre váltotta, meg sem várva új munkatársa hivatalba lépését. Nagyon meglepett Barnier távozása - ismerte el európai parlamenti meghallgatásán a majdani magyar biztos, majd hozzátette: igaz, amikor beszélt vele, elmondta, hogy őt (vagyis Barnier-t) is váratlanul érte a külügyminiszterségre szóló meghívás. (Az már csak afféle "balázsos" ráadás volt, ahogy a kérdés - s így leendő saját helyzete - kapcsán végül még megjegyezte: Úszni megtanulni viszont a legjobban a mély vízben lehet.)

Nos, a mély víz adott volna. Nemcsak Balázsnak, hanem az egész Prodi-bizottságnak is, amelyben májustól a 25 tagból - legjobb esetben is - immár 14 újonc lesz. Valójában a szám akár nőhet is, mivel mind több jel szerint további bizottsági tagok - Mario Monti vagy Pascal Lamy - valamelyike lehet az EU jelöltje a Nemzetközi Valutaalap vezérigazgatói tisztére.

Miközben a végül együtt maradóknak olyan kérdésekben kell majd állást foglalniuk, mint a 2007 utáni újabb hétéves közös költségvetésre vonatkozó részletes elvi javaslat, vagy - világpolitikai dimenziók közé lépve - a Törökországgal esedékes csatlakozási tárgyalások megkezdésének a kérdése. Az utóbbi feladatért Prodi eredetileg foggal-körömmel harcolt, visszatérő érvként hozva fel, hogy a török tagsági érettség megítélésének teljes közelmúltbeli előzménye az ő hivatali idejére esett, s sokkal logikusabb, ha a jelen testület teszi fel a pontot is az i-re, mint ha egy betanuló bizottságnak kellene ez ügyben is mindent elölről kezdenie. Nos, a jelek szerint "i" is lesz - de jelentős részben betanulás is.

Igaz, az eddigi bővítési biztos, Günter Verheugen a hírek szerint azok közé tartozik, aki nemhogy idő előtt nem óhajtja elhagyni a hajót, de újabb ötéves utazást is szívesen vállalna. Az ő frontján tehát a folytonosság biztosítottnak látszik, minimum a mostani mandátum végéig. (Az azonban már egyáltalán nem biztos, hogy november után is ő maradna a bővítési ügyek felelőse. Sokak szerint nem is igen pályázik erre.)

Arról még nyilván sokáig vitázni fognak - a különböző vélemények máris egymást érik -, hogy mi is a tényleges magyarázata a Prodi-bizottság látványos fogyásának. A lehetséges érvek közül a leginkább visszatérő a bővítés tényével függ össze. Utalva arra, hogy május és november között valahogy semmi sem lesz többé az igazi. A testület létszáma - átmenetileg - harmincra ugrik, ami önmagában is megnehezíti majd az érdemi eszmecserét, tovább fokozva a hivatalosan makacsul cáfolt, ám kívülről következetesen észlelni vélt "béna kacsa" jellegét a testületnek.

És persze lehet a dolognak optimista olvasata is. A Financial Times idéz azokból a véleményekből, amelyek szerint a bizottsági presztízs felértékelődéseként is tekinthető, ahogy nemzeti - avagy az IMF esetében egyenesen nemzetközi - kulcsintézményeknél éppen a biztosok között vélik egyre többen megtalálni az érdemi utánpótlást.

Lám, az agyelszívás is lehet érdem. Ha az EU kárára történik...