BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

"Addig jó, míg Kádár él"

Kedvenc rádióműsorom címét vettem kölcsön ehhez a cikkhez. A beszélgetős műsor a rendszerváltás előtti világhoz nyúl vissza, hallgatók telefonjait várva különböző, az elmúlt éra sajátosságait boncolgató témákban. Telefon van bőven, számos hallgató szívesen emlékezik vissza a forradalom és rendszerváltás közötti harmincnégy esztendőre, sokan nem is rossz szájízzel.
2004.06.30., szerda 00:00

n Vajon csak a nosztalgia-e az, ami miatt szépnek tűnik a régvolt, vagy van valami mélyen, a társadalom agytörzsében lakozó, az egyes szavazóban nem is tudatosuló azonosság a Kádár-rendszerrel? Bizonyára van, különben nem lenne mindkét nagy párt gazdasági-társadalmi programja baloldali program, még ha az egyik nemzetiszínű csomagolásban, jobboldaliként is van eladva.

Az európai parlamenti választásokra készülve a pártok a média támogatásával ismét artikulálhatták üzenetüket a választók felé. A kis pártok láthatóan saját arcot akartak kialakítani: ez leginkább az SZDSZ-nek sikerült, bár az MDF is ért el ebben bizonyos sikereket. A nagyobbik kormánypárt, követve az elmúlt két év gyakorlatát, semmit nem tudott kitalálni, új üzenet híján az ellenfél bemocskolásával, egy kormányzó, azaz cselekvő párttól szokatlan destruktivitással igyekezett a választók rokonszenvét megnyerni. A vezető ellenzéki párt ismét tanúbizonyságot tett ideológiai rugalmasságáról, és a '90-es évek közepi fordulatot követően most újabb irányváltást eszközölt, igaz, a mostani esetben a fejléc, azaz a párt hivatalos arculatának megváltoztatása nélkül.

Mit is akar a magát jobboldalinak beazonosító ellenzék? A piaci erők és a gazdasági racionalitás mozgatta árarányokba történő elvtelen felső szintű beavatkozást (elvtelen és logikátlan struktúrájú gázárszabályozás), a piac visszaszorítását onnan, ahol pedig fontos lenne a magas színvonalú, nyereségérdekelt szolgáltatás és a szűkös erőforrások hatékony elosztása (egészségügy magánosításának teljes leállítása), állami segélyt az öngondoskodás helyett (az államra hosszabb távon elviselhetetlen terheket róvó lakástámogatási rendszer visszaállítása, a tőkefedezeti nyugdíjrendszerben történt forradalmi és előremutató változtatások visszaállítása). A magát a piac és a társadalom elé helyező állami stratégiát már egyszer megpróbáltuk, akkor nem sikerült, igaz, negyven évre volt szükség, hogy ez mindenki számára kiderüljön.

Tizennégy évvel a rendszerváltás után tehát a baloldali gondolkodástól saját szándéka szerint távol álló ellenzék a baloldali kormánypártnál is baloldalibb, voltaképpen kádári jövőképpel igyekszik magának szavazatokat szerezni. A mindig is pragmatikusságáról híres nagyobbik ellenzéki párt ugyanis rájött, hogy a választók nagy része baloldali, még ha magukról legtöbben nem ezt állítják és nem is hiszik el. Magyarországon az állam a választók szemében még mindig azért felelős, hogy a rossz dolgokat megoldja, és nem azért, hogy olyan körülményeket teremtsen, hogy azokat a piac és a társadalom önmozgásai maguk hozzák helyre. Az államnak még mindig feladata a segély és a támogatás, de nem feladata az, hogy ráébressze a társadalmat arra, hogy saját jövőjéért saját maga a felelős. Ebben a világképben az állam a társadalomtól külön álló, a feletti képződmény. Az állam az adókkal megsarcolja a polgárokat, majd, ettől mintegy függetlenül, ha kedve van, ad is valamit. Az államtól a választó azt várja, hogy neki bizonyos, számára fontos dolgokat adjon, méghozzá alanyi jogon, mert ő az állam polgára, és nem azért, mert rászorul.

Ilyen közegben nagyon nehéz lesz az elkövetkező évtizedekben olyan kormányzati munkát végezni, ami a tizennégy évvel ezelőtti politikai-gazdasági rendszerváltozás újabb fejezetét tudná megnyitni. Magyarországon a 21. század eleji felzárkózás úgy ró modernizációs terhet az államra, hogy a rendelkezésre álló belföldi megtakarítások a jelenlegi keretek között nem elegendőek. Az állam szerepét újra kell gondolni, azaz mind kiadásait, mind az ennek finanszírozásául szolgáló adórendszerét át kell alakítani, méghozzá úgy, hogy kevesebbet vegyen el, de ennek okán kevesebbet is tud adni. A választók zsebeinek teletömése olcsó gázárakkal, pocsékoló, de egyben alacsony színvonalú egészségüggyel, visszaállamosított vállalatokkal, introvertált nemzetgazdasággal, a másik oldalon pedig magas adókkal és egyéb elvonásokkal ebbe nem fér bele. Kérdés, hogy mindez keresztülvihető-e úgy, hogy a nyolcmillió választó jelentős része, magának sem bevallva, valójában a Kádár-rendszert sírja vissza.

A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.