Csecsenföldön a Kreml elnökjelöltje nyert

Egy pillanatig sem volt kétséges, hogy a hat esélytelen önjelölttel és az indulásról Moszkvában nyomatékosan lebeszélt négy tekintélyes csecsen politikussal szemben fölényesen győz majd a Kreml jelöltje, a befolyásos Kadirov-klán emberének tartott Alu Alhanov tábornok. A kérdés csak az, hogy az euroatlanti demokráciáknak a kaukázusi civilizációtól idegen aktusa, az államfőválasztás közelebb viszi-e majd a békéhez az 1994 óta tartó háborúban kivérzett, libanonizálódott Csecsenföldet? Hogy mit tehet az elmérgesedett konfliktus rendezéséért a vidéki amerikai seriffhez hasonló, szögletes állú volt belügyminiszter, akinek államfői programja arra szorítkozik, hogy az Oroszországba meg a nyugati világba menekült csecseneket (a bankbetétjeikkel együtt) visszacsalogassa a szülőhazába, és Csecsenföldet szabadkereskedelmi övezetté alakítsa, amiről a jelek szerint azt se tudja, micsoda.

Az elmúlt hetek orosz sajtóját olvasva különös déjá vu érzést váltottak ki az emberből a szovjet idők szavazásait idéző édeskés csecsenföldi tudósítások a jókedvűen választásra készülő, öntudatos, optimista grozniji polgárokról. Kivált a moszkvai tévécsatornák egész estét betöltő, primitíven gyűlöletkeltő csecsenellenes játékfilmjeivel a háttérben. Nehéz elképzelni, hogy (a fegyverek mellett) az SZKP KB agit-prop. osztályán megtanult propaganda-hadjárattal Alhanovnak juttatott stallummal hogy akar a Kreml véget vetni ennek a gyilkos háborúnak, amelyben 80 ezer állig felfegyverzett orosz tíz éve képtelen legyőzni 1500 lázadó csecsent.

Vajon tényleg komolyan gondolják Moszkvában, hogy az életét láthatólag máris (joggal) féltő tábornok-elnök fogja megakadályozni a "szövetségi békefenntartó alakulatok" kábítószertől és vodkától dülöngélő tagjait, hogy éjszakánként rátörjenek a lyukas tetejű házakban alvó csecsen aszszonyokra, akiket azután busás váltságdíj fejében adnak vissza a családjuknak? Az elnökválasztástól szűnnek majd meg a kínzások a szomszédos köztársaságokban felállított csecsen menekülttáborokban? Vagy a riadt tekintetű Alhanov fogja lebeszélni az arab világ olajdollárjain a Közel-Keletről és Közép-Ázsiából (a Washington által hevesen pártfogolt Grúzián, a Pankiszi-szoroson keresztül) Csecsenföldre sereglő önkénteseket, hogy a gyűlölt keresztény világ elleni dzsihád mártírjaiként magukra illesszék a "sahidok" robbanószerrel bélelt övét?

A Los Angeles Times a hét végén "Moszkva Irakjának" nevezte az immár XXI. századi kaukázusi háborút, újabb tanújelét adva annak, hogy az amerikai újságíróknak, mint Mórickának, mindenről "az" (vagyis Irak) jut az eszébe. Valójában azonban a két háborúnak, a két megszállásnak talán csak annyi köze van egymáshoz, hogy a megszálló hatalom mindkét konfliktusban a helyi lakosság által kollaboránsoknak tekintett bábkormánynak igyekszik "lepasszolni" a hatalmat. De Irak állampolgárai között nincsenek amerikaiak, miközben Csecsenföldön minden negyedik ember orosz vagy ukrán. Lényeges különbség az is, hogy az Amerikai Egyesült Államok 140 ezer katonája előbb-utóbb mégiscsak elmegy a közép-keleti országból - a Kreml azonban nem "engedheti el" a parányi Csecsenföldet. Hiszen ez jeladás lenne a hatalmas Oroszországot ezer darabra szaggató szeparatizmusnak. A Szovjetunió összeomlásának pillanatában 264 etnikai konfliktust tartottak számon a Moszkva fennhatósága alatt álló területeken. Ezekben szinte kivétel nélkül a függetlenség, vagyis a területi igényekkel súlyosbított elszakadás volt a cél. Akkoriban néhányan még Szibéria önállóságát is kikiáltották...

Csecsenföldet tehát Moszkvának meg kellene tartani. Ez azonban szovjet típusú propagandával, kegyetlenkedő "békefenntartókkal" és a csecsenek nyakára ültetett bábkormánnyal nem fog menni. A Putyin-korszak politikai filozófiája azonban nem ismer mást. Ennek pedig éppen az a lényege, ami Csecsenföldön történik ezekben a napokban: a különböző társadalmi csoportok, érdekek összehangolása, versenyeztetése helyett az erő pozíciójából lép fel, mindent egyetlen, előre bekódolt, bármi áron elért eredménynek alávetve. Ehhez használja fel a Kreml Putyin elnök maradék nemzetközi presztízsének védelmében a választás demokratikus intézményét is, annak tartalmi-lényegi elemei nélkül.

Csak így fordulhatott elő, hogy öt nappal a csecsenföldi operettválasztás előtt, amikor két, Moszkvából elindult repülőgép közel egy időben felrobbant a levegőben, a Kreml - amely máskor egy véletlen balesetnél is előszeretettel emlegeti a "csecsen nyomot" - most sokáig makacsul tagadta, hogy terroristák robbantották fel a két gépet. Putyin ugyanis azt akarja sugallni a világnak, hogy ő képes a konfliktus rendezésére. E színjáték újabb felvonása lett volna a vasárnapi elnökválasztás, de éppoly balul sikeredett, mint a hasonló agit-prop. stílusban lebonyolított decemberi törvényhozási, majd a márciusi elnökválasztás.