Biztos kézben az energiaügyek?

Elsőre úgy tűnhet, az unió energiaügyi biztosának lenni nyugdíjas állás, hiszen az ez év január 1-jén életbe lépett közösségi, energiapolitikai irányelvek jó előre meghatározzák a kontinens energiaiparának útját, a szabályozás legfontosabb alapelveit. Ráadásul számos tagország már jelentős lépéselőnyben van, hiszen a britek és a németek jogilag már évekkel ezelőtt teljes mértékben megnyitották energiapiacaikat. A gyakorlatban azonban ennél árnyaltabb a kép, és számos buktatót rejt.

A piacnyitás során ugyanis számos feszültség keletkezett, és egy sor új kockázati tényező állt elő. A liberalizáció elsődleges célja a versenyképesség javítása volt, a korábban a termelőknél és kereskedőknél lecsapódó profit megosztása a nagyfogyasztók bevonásával. A kezdeti stádiumban a gyors áresés visszaigazolni látszott azt a réges-régi közgazdasági elvet, miszerint a kínálati piacon a verseny árcsökkentő hatású. Akkoriban azonban kevés szó esett az ellátásbiztonságról, ami érthető is, ha tudjuk, hogy csaknem 50 ezer megawattnyi tartalékkal, vagy ha úgy tetszik, felesleges kapacitással rendelkeztek a közösség országai. Ezek azonban gyorsan leépültek, mára gyakorlatilag elfogytak. Az árversenyben újabb kapacitások építéséről nemigen volt szó, mígnem a 2003-as nyári üzemzavarok rávilágítottak a rendszer gyenge pontjaira, a hálózati összeköttetések szűkösségére és a közelgő kapacitáshiány veszélyeire. Miközben ugyanis a liberalizáció eredményeként folyamatosan a még szükséges szintre épültek le a tartalékok, a villamosenergia-igény egyre nőtt, és várhatóan nőni fog a következő években is.

Az új uniós irányelvek a korábbinál nagyobb hangsúlyt helyeznek az ellátásbiztonságra. Kérdés persze, hogy a következő években a szabályozási környezet mennyire ösztönzi majd a befektetőket, hogy erőműveket, távvezetékeket építsenek. A helyzetet bonyolítja, hogy ezekben a szakmai kérdésekben első körben politikai szándékra, döntésre van szükség.

Az uniós irányelvek a tagországoknak meglehetősen nagy mozgásteret hagynak a részletszabályok megalkotására. Egyes elemzők szerint az európai energiarendszer legnagyobb hibája épp az, hogy a nemzeti rendszerek más-más szabályozás szerint működhetnek, miközben a liberalizáció eredményeként jelentősen felfutott az áram-külkereskedelem, vagyis a korábban részben elszigetelt hálózatok ma már szoros együttműködésben üzemelnek. Ilyen körülmények között mindenképp szükségesnek látszik bizonyos alapvető szabályok egységesítése, illetve bizonyos szintű európai rendszerirányítás kialakítása. Kérdés, hogy ez mennyire biztosfüggő.

Szakmai körökben Kovács László jelölését követően azonnal fellángolt a vita arról, milyen befolyása lesz, lehet ezeknek a kérdéseknek a megoldásában az energiaügyi biztosnak, vagyis mennyire múlik az ő felkészültségén ezeknek a feszültségeknek a rendezése. Két markáns álláspont feszült egymásnak. Az egyik tábor úgy véli, a biztos csak egy brüsszeli politikus, akit történetesen az energiaügyek felügyeletével bíztak meg. Az ellentábor szerint viszont a biztos jelentős mértékben befolyásolhatja az ügyek menetét és megoldását.

Akárhogyan is, Kovács László közelgő meghallgatása az Európai Parlamentben jó alkalom lesz, hogy megismerjük a szocialista pártelnök nézeteit erről a számára meglehetősen új területről. Az új energiaügyi biztos meghallgatása ügyében ugyanakkor némi aggodalomra adhat okot a szocialisták közelgő pártkongreszszusa. Nem tudni, marad-e energiája felkészülni a brüsszeli meghallgatásra. A tapasztalatok szerint a parlamentben nem lesznek kíméletesek, igaz, az uniós legendáriumban nem ismert, hogy egy biztos kinevezése a parlamenti meghallgatáson bukott volna meg. A dolognak tehát látszólag nincs tétje, ahogyan sokak szerint az energetikai "tárca" sem egy igazán komoly, befolyásos poszt. Amíg van áram minden csatlakozóban, és gáz minden csapban - tegyük hozzá, elfogadható áron -, addig valóban így tűnhet. Ha azonban ez másképp alakul, rögtön változik a megítélés. Kovács László is felelős lesz azért, hogy ez ne következzen be.