Bízzunk a pénzügyi tárcában?!

A politikai ellenfelek részéről a vita hevességét egyfelől az éppen zajló kormányfő- és kormányváltás, másfelől a menetrendszerűen napirendre került 2005. évi költségvetés tervezetének benyújtása indokolja. Azt már természetesen megszoktuk, hogy még a többé-kevésbé egyértelmű helyzetet is az eltérő politikai erők nagyon különbözően értékelik és ítélik meg. A 2004. évi költségvetés esetében azonban a közölt adatok tartalmilag és időbeni lefutásban is eltérők az eddig megszokotthoz képest, így többféle aspektusból értelmezhetők.

Eléggé kézenfekvő és természetes, hogy a közvéleményt formáló média az eddig használt és szokásos megközelítések alapján értékel, egyrészt hogy az éppen közölt költségvetési adat hogyan viszonyul az előző évihez, másrészt hogy időarányosan milyen pozíciót jelent a tervezett éves adathoz képest. Nos, ebben a szokásos összevetésben az első nyolc hónap adatai enyhén szólva is mellbevágóak. Az államháztartási hiány elérte az év egészére tervezettet, és mintegy 500 milliárd forinttal nagyobb a rossz emlékű 2003. évinél. Ebben a helyzetben abban sincs semmi meglepő, hogy az ellenzék pótköltségvetésért kiált, bár a volt pénz-ügyminisztertől talán nagyobb szakmai alázat is elvárható lenne, különös tekintettel arra, hogy az ellenzék a választási ígéretek betartásáért emel szót és további megszorításokkal rémisztgeti a lakosságot. További osztogatás esetén és jelentősebb megszorítások nélkül pedig ugyan mi értelme lenne a pótköltségvetésnek.

Az első nyolc hónapi hiány ijesztő nagysága azért is kíván mélyebb vizsgálatot, mert a gazdaság helyzetét leíró makrogazdasági mutatók a költségvetés alapjául szolgáló feltételekhez képest ténylegesen inkább kedvezőbben alakultak. Az éves növekedési ütem a prognosztizált, és a költségvetés alapjául szolgáló 3,5 százalékkal szemben féléves szinten négyszázalékos volt, a lakossági fogyasztás ugyancsak gyorsabban nőtt, de még a bérek is - legalábbis ez ideig - a számítottnál kissé nagyobb ütemben emelkedtek. Amennyire ez megítélhető, összességében sem az üzleti szféra, sem a lakosság adóterhei nem változtak érdemben a 2004. évi költségvetésben. Igazából azt sem valószínűsíthetjük, hogy az adófizetési morál 2004 első fél évében érzékelhetően megromlott volna. Ha mindezekhez hozzászámítjuk az év elején bejelentett "megtakarítási csomagok" várható hatásait, végképp érthetetlen az első nyolc hónapi hiány kiugró nagysága.

Mindezek után talán érdemes nagyobb figyelmet fordítani a Pénzügyminisztérium által készített, az államháztartás fő számainak éven belüli lefutását prognosztizáló anyagára. Ha az államháztartás tényszámait összevetjük a PM által prognosztizáltakkal, az egybeesés meglehetősen egyértelmű. Különösen az év első nyolc hónapjára prognosztizált kiadási tételek esnek közel a tényszámokhoz. A bevételi oldalon a tényszámok néhány vonatkozásban elmaradtak a várakozásoktól. Az alapkérdés most már csak az, ha a PM előre látta és prognosztizálta a költségvetés éven belüli, eddigiektől nagyon eltérő lefutását, és ezt az év első nyolc hónapjában a tényszámok is igazolják, vajon elfogadhatjuk-e a következő négy hónapra vonatkozó prognózisukat?!

A költségvetés 2004. évi, sajátos, éven belüli alakulása mögött részben az EU-csatlakozás miatti eltérő költségvetési számbavétel is meghúzódhat. Az elszámolási rend változása, valamint az eddigiektől eltérő lefutás módosulása miatt sem a bázisszemlélet, sem az eddigi trendek éves kivetítése nem igazán mutat valós költségvetési helyzetet, a várható éves államháztartási hiány így körültekintő elemzést feltételez.

Sajnos az elszámolási rend változását is figyelembe véve sem várhatjuk, hogy a januárban módosított eredményszemléletű, a GDP-hez mért 4,6 százalékos - forgalmi szemléletben 5,8 százalékos - hiány teljesíthető, de a túllépés mértéke kisebb - számításaink szerint öt százalék körüli - lehet, mint az az első nyolc hónap tényszámainak továbbvezetéséből prognosztizálható lenne. Mindez azért tűnik fontosnak, mert a néhány tized százalékpontos túllépés ugyan nehezíti a 2005. évi költségvetési hiány további mérséklését, de nem jelent alapvetően más kiindulási helyzetet, és napjainkban már ez is reményt keltő.